Toll esett szívemre,
lelkem beleroppant.
Hegye éget egyre:
bennem lángra lobbant.
Gyökerezve belém
tűzzel ír vérembe.
Erővel kitépném:
szívem sebzem vele.
2.,
Lángpallossal űzött az Édenből
ki, mert soha sem mondták nekem,
nem téphet bárki a gyümölcsökből,
amelyek neve: szerelem.
Kiszáradtak, amerre nézett,
a fák, virágok és patakok.
Tekintetével odaidézett
egy meddő sivatagot.
Azóta őrzi ott pallosával
az Éden elveszett bejáratát,
hogy az önzés pusztájának
helyét igaz szeretet járja át.
Uriel a Tartarus helytartója: a Mennyország azon tartománya, ahol a figyelők várnak a Végítélet napjára, a Nap védnöke, a kreativitás, és költészet védangyala, "Isten Tüze" A Nap Hercege, a Jelenlét Angyala, a Próféták Patrónusa, az üdvözülés arkangyala. Uriel uralkodik a rettenet és a terror fölött. Ő a béke angyala. Ő jelent meg Noénak, és ő értesítette a vízözönről. Két tulajdonságát emelik ki: elméjének és szemének élességét, valamint tökéletesen objektív ítéletalkotó képességét, az Isteni Akarat teljesen személytelen szolgálatában. Szent Péter Apokalipszisében, egy igen korai írásban a Pokol még nem az ördögök és démonok által kizárólagosan lakott hely, hanem egy csoport félelmetes büntető angyal fennhatósága alatt áll, (a rombolás, a harag és a bosszú angyalai) és Uriel, a vezetőjük a legfélelmetesebb.
VálaszTörlésSzintén Szent Péter Apokalipszisében szerepel Uriel leírása, mint aki könyörület nélkül foglalkozik az elkárhozott lelkekkel. Egy másik aspektusa alakjának az igazságosság. Uriel az egyetlen megnevesített angyal, akit az Úr az Édenkert kapujába állított, hogy megakadályozza az oda történő belépést. Ezen az őrhelyén Uriel lángoló kardot hordoz. Azt mondják, Urieltől származik a Titkos Tudás tana, a Kabbala. Miután a keresztény templomokban elfogadták a hét arkangyal neveit, Urielt levették az arkangyalok listájáról, Rómában, 745.-ben, Zakariás Pápa vezetésével. Azt mondják, azért kellett ezt a drasztikus lépést megtenni, mert a hívők között igen hatalmassá nőtt a kultusza. Bár arkangyali rangjától ilyeténkléppen "megfoszttatott", Szent Uriel néven tovább tisztelték, mint szentet. Uriel angyal szimbóluma egy tekercs és egy könyv. Szentként egy nyitott tenyér és láng szimbolizálja.
Ádám és Éva könyvében Uriel a bűnbánat fölött uralkodóként jelenik meg. Úgy tartják, Uriel vezette ki Ábrahámot Ur-ból, és ő zárta ki a mennybéli misztériumokat Ezrából. Az Ártatlanság Kora-ban Dryden Urielt úgy ábrázolja, mint aki a Mannyországból fehér lovak által húzott szekéren száll alá. Úgy tartják - bár erre közvetlen írásos támpont nincs -, hogy uriel volt az az angyal, akivel Jákob viaskodott, aminek hatására kificamította csípőjét.
József imájában Uriel kijelenti: "Azért jöttem le a földre, hogy az emberek között lakjak, és, hogy Jákobnak neveztessek." Ennek nem tisztázott az értelme, bár úgy tűnik, azt sugallja, hogy uriel vált Jákobbá, így Uriel lenne az első halandóvá vált angyal.
Uriel az egyike azoknak az angyaloknak, amelyek Ádámot és Ábelt eltemették a Paradicsomban. Változatos héber források kapcsolódnak a történethez, amikor Káin megölte Ábelt és megpróbálta eltemetni a holttestet, a föld kidobta azt magából, és így szólt : "Addig nem fogadom be a testet, amíg az agyag, melyből Ádámot formázták, vissza nem tér hozzám". Ekkor Káin elmenekült, és Gábriel, Mihály, Uriel és Rafael egy sziklára helyezték a holttestet, ami sok sok éven át ott maradt, anélkül, hogy elbomlott volna.
Amikor azután Ádám meghalt, ugyanezek az arkangyalok mindkét testet eltemették egymás mellé a Hebronnál, ugyanazon a mezőn, ahonnan Isten Ádám testéhez a port vette.
A Holt tengeri Tekercsekben (ezek apokrif iratok: azaz az igaz források közé: a kánonba be nem került szövegek) Barnabás énekében Uriel az egyike a "Fény és a Sötétség Fiainak Háborúját" vezetőknek.
Magát a háborút egy másik holt tengerit tekercs írja le, amit "Isten Győzelme" címmel ismerünk. Ebben a történetben emberek a harcosok, akik pontos instrukciókat kapnak arra vonatkozólag, kik ellen és milyen fegyverrel kell harcolniuk. Négy csoportjuk van, és mindegyik csoport pajzsán az őket vezető arkangyal neve áll akik közül az egyik Uriel.
Valószínűleg egy filológus ennél sokkal többet és rendszerezettebben tudna írni erről az alakról, de én csak egy rövid internetes keresést folytattam, hogy a vershez valami hátterem legyen, ne írjak teljesen vadbaromságokat.