2011. február 4., péntek

Apám


Kalapjába belenőttem végül, úgy ötven évesen.
Mióta lábát törte a téli jégen,
már nem dolgozik oly sokat ő sem.
Hogy anyánk elment egy fél év alatt
- tizenöt éve már -,
ő is megőszült, és igen hamar
magányos öregemberré vált.
Szememben mégis harminckét éves maradt,
mint akkor volt, amikor
a kisiskolástól - tőlem - kérdezték egykoron:
apád milyen idős, tudod-e, most?

Tanár volt vagy húsz éven keresztül,
de abból el nem tarthatott
még egy kis családot sem,
mint miénk, hát pályát változtatott.
S, hogy a rendszerváltás alóla is,
mint annyi más alól
a megélhetését húzta volna ki,
boldogan hagyta ott
második mesterségét is,
és csak a szőlőnek élt csupán
az elmúlt két évtizedben,
azt gondozta nap-nap után.

A közelmúltban rájöttem: én most már ő vagyok,
hisz' nemsokára megérkezik majd az idő,
hogy fiam teszi föl fejére a kalapot,
amit majd tőlem ő örököl.

19 megjegyzés:

  1. Lehetne kicsivel több időt kapni? Rendesen át kéne olvasgatni oda-vissza.

    VálaszTörlés
  2. 13. -áig kell beérkezni a pályázatnak, meg a csekknek :-( Az e-mailt ma kaptam.
    Nekem is ez a fő gondom.

    VálaszTörlés
  3. Oké, akkor vasárnap estére megpróbálom összeszedni a listámat.

    VálaszTörlés
  4. Igen, mindkettőnek azonos lett a címe. Szerintem ez az utóbbi picit jobb. Nekem most a favoritom az Ördögszekér, és ha nem kapok más javaslatot, azt küldöm be, bár igazából szerintem majdnem mindegy a 10 pontosaknak jelöltek közül. Ezért kellenének a szavazatok :-)

    VálaszTörlés
  5. Összegyűjtöttem egy mappába mind a 30 verset, holnap megint "átrágom" őket :-), s hozom az első 5-öt (belevettem a Vihar után-t is)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Joe, szerintem támaszkodj nyugodtan a megérzéseidre, az a jó, amiről Te úgy gondolod jól sikerült.
    Fontos a visszhang, de a döntés nagyon személyes. Sok sikert kívánok. :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm, de a gondom a "bőség zavara", mert valójában ezeket mind szeretem, és jónak is tartom, (:oops:), de annyi pénzem nincs, hogy többet indítanék :)

    VálaszTörlés
  8. Az én listám (nem egészen) az általad kiemeltekből (azért csak azokból, mert szerinted ezek a legjobbak és odaillők):

    Multiverzum II
    Wagner úr vára
    Salto Mortale

    Egy Kárpát-medencével :)

    VálaszTörlés
  9. A legjobbak (10+): Hajléktalanballada, Randevúk, Séta a parkban
    A 10-esek: Disznó, Hazatérés, A csavargó, Gyalogbéka, Eltévedve, A kubikos, A város szívében, Egymásra pillantva
    A 9-esek: Páncél, Egyedül, Szűzhó

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm, de annyi nem hiszem, hogy kellene, mert nem nagy szégyen az sem, ha más sokkal jobb az embernél. Abban meg biztos vagyok, hogy csúfot egyik itt felsorolt versemmel sem vallok, még ha más verse jobban is tetszene minden zsűritagnak.

    VálaszTörlés
  11. Segítségül írtam össze a toplistámat, aztán úgyis tiéd a döntés joga. Csak tudd, hogy egy kívülállónak melyik verseid tetszenek.

    VálaszTörlés
  12. Talán nem is kell hoznom semmit
    Nem is teszem
    Sok sikert kívánok!

    VálaszTörlés
  13. Így van. Én csak a nekem legjobban tetszőket említettem az általad felsoroltak közül :)
    Amint valaki írta, a döntés a Tiéd, én pedig drukkolok, hogy nyerj!
    Kicsit önző és számító vagyok... Ha nyersz, akkor elmondhatom hogy ismerlek... Tudod, hogy van ez.
    Híres ember barátjának, ismerősének lenni jó dolog :) Vagy nem, de az mindig csak utólag derül ki :)




    VálaszTörlés
  14. And the Winner is...(mármint egyelőre, amivel neveztem): Multiverzum (a bővebb, II. verzió).

    VálaszTörlés
  15. Közben kaptam még egy szavazat listát, ami némileg módosítja a sorrendet.

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.