Titkosszolgálatok a titkosszolgálatok ellen. A hatalom diszkrét bája.

Az 1980-as évek elején történt, egy nyárközépi délután, hogy ifjú, pálya kezdő szakemberként meglátogattam egy kollégámat. Egy kisváros egyetlen  - a maga nemében országosan is egyetlen - vállalatánál dolgoztam akkor, a településnek ez volt a - szintén egyetlen - nagyobb létszámú munkahelye. Saját építésű lakóteleppel büszkélkedett a vállalat, így a munkatársak szomszédok is voltak.
Meleg lévén a földszinten lévő lakás ablakai tárva nyitva álltak, hátha átjárja egy kis szellő a forró lakást. Mi a nagy szobában ültünk, és semmiségekről, meg sorskérdésekről beszélgettünk a nálam vagy 10 egynéhány évvel idősebb kollégával - és szintén szakmabeli - feleségével: mindhárman egyazon cégnél dolgoztunk, így átfolyt a beszélgetés a munkahelyi dolgokra, majd a politikára. Nagy hangon - ifjú titán -, lendületbe jőve fejtettem ki véleményemet a sokszor stupid, szűk látókörű, a politikának a gazdasági és társadalmi folyamatokat alárendelni óhajtó párt- s állami vezetésről alkotott  - nem is túlságosan sarkos, mindenesetre az ellenzékiségtől meglehetősen távol álló - véleményemet, mikor az idősebb kolléga egyszer csak fölállt, odament a nyitott ablakhoz és becsukta.
Olvasom a hírekben, hogy kormányunk a államra fölesketett (némelyiket már több, mint évtizede!) köztisztviselőit, akiket tavaly az egyszerűbb kirúghatóság - és saját káderre való lecserélhetőség - kedvéért új törvénnyel megfosztottak minden, addigi kötelezettségeik ellenértékeként még a rendszerváltás idején kapott mozgó bérüktől, az új törvény alapján kémelhárítási módszerekkel vesznek vizsgálat alá, évente legfeljebb 3 alkalommal. Ráadásul ehhez írásos engedélyüket is kell adniuk, ha meg akarják tartani munkahelyüket. A vizsgálat kezdetét állítólag majd közlik velük, attól kezdve a titkos megfigyeléstől kezdve: telefon lehallgatás, lehallgató és - gondolom mozgókép rögzítő - eszközök alkalmazásától kezdve az iratok, használt eszközök átvizsgálásán át, telefonon történő beugrató - korrumpáló - kísérletekig tesztelhetik őket.
Jogállamban titkosszolgálati eszközök használatára eddig - súlyos, többnyire bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja esetén - bírósági felhatalmazással volt lehetőség, olyan esetekben, amikor a gyanított bűncselekvény konspiratív jellege a nyílt eszközökkel való földerítést lehetetlenné tette.

Nem így az egykori, szocializmusnak nevezett rendszerben, valamint a FIDESZ kormányának Magyarországán. Volt már rá példa Magyarországon, hogy írattak emberekkel alá jegyzőkönyvet arról, hogy három napon túl gyógyuló sérülései abból adódtak, hogy a szolgálati helyiségből való távozás során megbotlott a küszöbben, és az ajtófélfának esve zúzta össze tarkóját.  A következőkben a hatalom sokkal kifinomultabban jár el: csak arra kéri a közszolgálatban dolgozó munkatársait, adják írásos felhatalmazásukat arra vonatkozóan, hogy kémek vizsgálják felül munkájukat, és figyeljék meg tevékenységüket. A felhatalmazás kiterjedhet a megfigyelt példamutató magánéletére is, hiszen az államigazgatásban dolgozó ügyintézőnek nincs joga a magánéletre.

Mivel a titkosszolgálatok természetesen az állami apparátus részei, így az a groteszken bűbájos helyzet áll elő, törvényszerűen, hogy a megfigyelőket is megfigyelés alá kell vonni, hiszen egyébként lehetségessé válna, hogy a nem megfigyelt megfigyelők által megfigyeltek - valamilyen módon mégiscsak fölfedve a nem megfigyelt megfigyelők kilétét - megpróbálnák korrumpálni az őket megfigyelőket, hogy saját maguk korrumpálását a megfigyelés alól kivonhassák. Ez a hatalom diszkrét bája. A gond természetesen ott van, hogy mint azt idősebbek talán még saját emlékeikből, értelmesebb fiatalabbak olvasmányaikból tudhatják, a megfigyelők megfigyelőit is meg kell figyelni, ez minden totalitárius rendszer alapja. A megfigyelők piramisának tetején pedig egy megbízható, régi harcos társnak kell elhelyezkednie, akiben a csúcsvezető minden bizalma megtestesül, addig a pillanatig, amíg paranoiája oly méretet nem ölt, hogy bizalmatlanná válik irányában. Ekkor indulnak meg azok a nagyszabású nyilvános büntető eljárások, amelyek az állami irányítás szinte már köztörvényes bűntényekig menő módszereit kívánván elfedni, kimutatják, hogy az egykor harcostárs - aki többnyire, a fentiek - és a történelem szerint is -  a megfigyelő hierarchia csúcsán helyezkedik el, valójában az aktuális ellenség kémje, egy alvó spion, akire a Rend éber, egyszemélyű őrének egyszeme éppen időben csapott le, hogy a gazdasági-politikai katasztrófát megállítsa, ami egyébként elkerülhetetlenül bekövetkezett volna. Így is csak olyan áldozatok árán sikerülhet hőn szeretett népét megóvni a teljes káosztól, hogy széles körűen föl kell göngyölíteni az egész imperialista/fasiszta/kommunista/maoista/liberalista/bolsevik-plutokrata/nacionalista/demagóg/népnemzeti (nem kívánt rész törlendő) összeesküvést.
Na ez a szint az, amikor végleg Napóleonok mellé kellene tenni az egyszemélyű vezetőt, lehetőleg olyan szobába, ahol nem képes többé kárt tenni magában sem.

Volt olyan szomszédos állam, ahol ezt a kérdést gazdaságosabban oldották meg, ami nem biztos, hogy egyben nem volt humánusabb eljárás is. Rövid tárgyalás után azonnal végrehajtották az ítéletet a megfelelő egyszemélyű vezetőn. Ez is volt olyan gyors, mint a nyaktiló a párizsi forradalomban.

Mindez a gyalázat a társadalom egy részének helyeslésével találkozik, míg más része közömbösen nézi. Pedig ez ismét csak egy lépés azok sorában, amelyek most már megnövekedett technikai lehetőségek mellett hozzák vissza Kádár János és elődei korát. Lehet, hogy a fekete autók korára sem kell sokat várnunk?

Természetesen könnyedén lehet még folytatni a sort az elmúlt bő fél év intézkedéseiből, amelyek részben társadalmunk nagy részével helyeslésével találkoztak: a vehemens kapitalizmus-ellenesség demagógiájától a magántulajdon állami hatalommal való erőszakos eltulajdonításán keresztül a közpénzek és magánpánzek esztelen herdálásáig (a FIDESZ által elkezdett államadósság-növelő politika árának megfizetése a magánemberek megtakarításaiból), a hazug államigazgatás-csökkentésen (új, ezer fős hivatal létesítése és az államapparátus csökkentésének hangoztatása), a jogállam megszüntetéséig (minden kinevezhető pozícióba a Kommunista Párt - izé a FIDESZ - megbízható kádereinek ültetése), a közigazgatás rendjének fölforgatása  (ezer fős területi alapon működő, központi költségvetési szervet szerveznek újra napjainkban az elmúlt tíz évben harmadszor, hatalmas erőket megmozgatva), a cenzúra kádári időket idéző - utólagos, és előre nem tervezhető - formájának újra bevezetéséig, a munkahelyek és a magánélet titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyeléséig. Mindezek a deja vu érzéssel töltik el az embert. Természetesen van még: A Zsenmin Zsipao (izé: Magyar Nemzet) a K kínai Kultúrális Forradalomnak megfelelő módon támadja a magyar szellemi élet kiválóságait, a közélet hangos a "filozófus perekre" készülő "felháborodott társadalom" követeléseitől, akárcsak a nagy példakép, a Szovjetúnió tisztogatásai, vagy az 50-es évek Magyarországának perei idején. Nemsokára vallomást tesz a gátőr, aki töredelmesen bevallja, hogy kenőpénzt fogadott el Heller Ágnestől, akiről akkor még nem is tudta, hogy békaembernek álcázott ellenforradalmár...

Pedig ezek a fejlemények a FIDESZ agytrösztjébe bele voltak kódolva már tíz éve is, amikor a Parlamenti békés csuhásozgatás után Orbán Viktor egyszer csak a húsvéti szagos mise első padsorában találta magát, magával vonszolva erre az útra az egész országot.
A koronaúsztatás már megvolt. A fehér ló, a darutollas csákó, a és a sújtásos mente még nem kötelező viselet, de a cenzúra már a külföldi szerverek blogjait, így ezt a blogot is figyelemmel kíséri. A következő lépés vajon a munkaszolgálat bevezetése lesz? A történelem ismétli magát, ha hagyjuk.

2021. július 30.

És ismétli magát. Hagytuk.

Hetek óta pörög a botrány: a FIDESZ évtizede kormányon van. Titkos megfigyelésre alkalmas szoftvert vásárolt Izraeltól, és bizonyítottan felhasználta több "ellenzéki érzelmű" újságíró és más civilek ellen.