Elefánt ül íróasztalomon,
a sok szemetet el ne vigye a szél,
és amíg én napjaimat aszalom,
rá nézve hallgatom, amit szótlanul beszél.
Könyörületből vettem két nap előtt,
a HÉV kocsiban tette le egy süket.
Nyugdíjam elől már minden fal ledőlt;
e versért kérem elnézésüket.
Az elefánt hátsó fertályán ül,
ormánya az égbe trombitál.
Jobb lábával előre nyúl (nem hegedül).
Ablakomon túl reggel-fény szitál.
Nagy a káosz íróasztalomon,
de nem nagyobb, mint fejemben belül.
Néha eltűnődöm a sok-sok lomon:
minek? Lehetne élni nélkülük emberül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.