Találkoztam a Halállal.
Most éppen narancs színű nyakkendőt viselt,
bár máskor meg kéket, lopottat.
És Tulajdonos volt.
Vagy nem Tulajdonos, csak Haszonélvező
papírforma szerint.
Vagy az sem. Papírforma szerint. A lényeg,
hogy ott volt mindenütt, ahol
számítani lehetett rá,
és ott is ott volt midenütt, ahol nem.
Amikor azt gondoltad, most egyedül vagy
Charles Olsonnal, vagy Walt Whitmannel,
egyszer csak beletrombitált a képedbe,
és mérget fröcskölt tüdődbe, arcodba:
itt vagyok, nem tudsz kizárni életedből:
enyém vagy mindenestől!
Egyáltalán nem olyan volt,
mint egy közönséges ember,
noha szinte majd megszakadt belé,
hogy azt a látszatot keltse.
Mégis, még a televízión keresztül,
a számítógép képernyőjén keresztül is
a rothadás dögszagát árasztotta magából,
akkor is, ha személyesen nem volt jelen.
Valójában próbáltam semmibe venni,
utánam nyúlt,
nadrágomban és agyamban kotorászott,
az ágyba feküdt feleségem és közém,
kifacsarta gyermekeim agyát,
és ocsmány főzetekkel töltötte fel
koponyájukat.
Találkoztam a halállal.
Ismerem a fajtáját.
Apám, anyám, nagyszüleim
már túléltek belőle néhányat.
Sokan voltak és lesznek, akik nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.