Tegnapelőtt hajnalban besurranó tolvaj járt nálunk. Valamelyikünk nyitva felejtett egy a társasház körfolyosójára nyíló ablakot. A tolvaj hajnali fél öt körül jött be ezen az ablakon. Ahogy bejött a szobába, feleségem fölébredt, erre a tolvaj megriadt, és amerre jött, kimenekült. A fiam előszobában lógó zakójának belső zsebéből lenyúlta a pénztárcáját, benne kb ezer forinttal, a bankkártyájával és összes iratával. Persze a bankkártyát másnap reggel letiltottuk, még időben voltunk vele. A személyit bejelentettük a rendőrsáégen. Az anyagi kár ugyan bagatell, de az összes papír (egyetemi diákigazolvány, személyi és lakcím kártya, tb kártya egyebek) beszerzése egy csomó idő, és kellemetlenség.
Megkérdeztem a rendőrségen: Ha rajtakapom a tolvajt, és mondjuk a lányom másfélkezes kardjával úgy találom fejbecsapni, hogy megsérül, vagy ha a számszeríjjal torkon lövöm védekezésül, börtönbe kerülök.
A ház kapuját persze zárva tartjuk, de ez nem akadály. Én viszont nyáron sem alhatok nyitott ablaknál, mert a körfolyosóra néző összes ablakunkra mégsem szerelhetek nagyfeszültségű árammal töltött rácsot.
Mennyit is kap egy tolvaj, ha elfogják? Mennyit is kapok én, ha családomat, vagy az otthonomat védem?