Tavalyelőtt tavasszal, miután a CD íróm tönkrement, vettem egy DVD írót. Történetesen egy OEM LG gyártmányú eszközt, a szomszéd utcában lévő "vasboltban". Az OEM ebben az esetben azt jelentette, hogy nem kértem hozzá papírdobozt, és nem mellékeltek hozzá felhasználói kézikönyvet, hanem egy "pukkanós" zacsekban kaptam meg a készüléket, amit otthon kb negyed óra alatt beszereltem és telepítettem. Ezzel elégedett is voltam mintegy egy évig, azaz tavaly tavaszig, amikor egy hétvége alatt (azaz péntek estétől szombat délig) zsinórben el nem rontottam 5 db DVD-t.
Az első után azt mondtam, előfordult máskor is egy-egy rontás. Az író szoftver (OEM Nero) semmi hibát nem üzent vissza, azt állította, hogy az írás rendben befejeződött, ám a lemez külső peremén kb másfél centis sávon látszott, hogy odáig van megírva. A második már furcsa volt, de még belefért, hiszen a gépem alig szuszogott, úgy tele volt minden merevlemez, lehet, hogy az íráshoz felhasznált tároló hely volt kicsi. A Nero valami furcsa - számomra értelmezhetetlen hibajelzést is küldött arról, hogy a CD device not responding, mielőtt leállt.
A harmadik és negyedik próbálkozás eredménye is a kukában kötött ki, egyre növekvő ingerültségem mellett. Ebből egyszer hibaüzenettel, egyszer anélkül végződött a művelet.
Másnap, szombaton tettem még egy kísérletet, hasonló, használhatatlan eredménnyel, így a következő hét végén - ugye a Zember hétköznap fél ötig munkában van, így marad a péntek a szervízre - elvittem a készüléket a város egyetlen LG garanciális szervízébe ami Budapest másik felében van, két metróállomás között félúton. Mivel BKV-val közlekedem, ez a kaland mintegy másfél órás utat jelentett számomra, az összesen mintegy 3 km-nyi gyaloglást is beleértve.
A készüléket átvették, kaptam egy két hetes (!) határidőt, azzal, hogy majd telefonon értesítenek. Két hét múlva, a határidő lejártakor (pénteken, máskor nem érek rá odaérni záróra előtt) felhívtam őket, telefonon, akkor arról tájékoztattak, hogy még nincs készen a készülék, próbáljam egy hét múlva. Egy hét múlva a helyzet ugyanez volt. Az ötödik hét végén egy ismételt telefon után végre mehettem - a csere készülékért. Az enyém ugyanis javíthatatlannak bizonyult.
Kiböjtöltem tehát. Ez volt a helyzet 2007. őszén, (novemberben), amikoris másfél évvel a vásárlás után egy cserekészüléket használhattam. Egészen mostanáig. Ugyanis január végén kísértetiesen ismétlődtek a fenti események. A DVD író zsinórban elrontott 5 DVD-t mire fogtam magam, kiszereltem, és két hete pénteken elballagtam vele a garanciális szervízbe (igen, ugyanoda, a város másik végébe , két metrómegálló között félúton, gyalog). Elkérték a telefon számomat, hogy értesíteni tudjanak, mikor készülnek el a javítással.
Kaptam egy vállalási határidőt, amit csak tegnap néztem meg - február 9.-re, azaz szombatra szólt (nyitva vannak ezek szombaton is? szervízekre ez nem jellemző). Mindenesetre tegnap felhívtam őket telefonon, érdeklődni, elkészültek-e a javítással. Mehetek érte, hangzott a válasz.
Ismét BKV, gyalogtúra, majd a szervízben kaptam egy darab papírt a leadott jótállási jegy és készülék fejében, hogy ÉN(!) menjek el a Dél-Pesten lévő LG szervízbe, a garanciális cserét intézendő, mert a készüléket nem lehetett javítani. A hölgy hozzátette, ajánlatos lesz vinnem a (több, mint két évvel ezelőtti) számlát is a vásárlásról.
Nosza átvillamosoztam-metróztam-gyalogoltam az LG palotájához, ahol a portán némi zavar és matatás, majd telefonálgatás után ketten sikerült összehozni a tájékoztatást, miszerint a szervízük arrafelé található - és itt egy bizonytalan mozdulat jelezte a jobbra-el irányt - , de ma már senki sincs ott, lévén, hogy pénteken 16. óráig dolgoznak.
Megtörve kijöttem az épületből, és elindultam - fiammal arrafelé, hogy megnézzem, vajon szombaton dolgoznak-e, (valószínűleg nem), és vajon a jövő hét melyik napján próbáljak munkaidő vége előtt elkérezkedni a munkahelyemről, hogy a szervízt még nyitva találjam.
Miután arrafelé ballagva eljutottam az LG palota sarkáig, és a sarkon túl csak egy AIRCONDITION-nal foglalkozó feliratot láttam, fáradtan haza indultunk, a történet folytatását későbbre halasztva.
Jelenleg azon gondolkodom, hogy függetlenül a garnciális hercehurca kimenetelétől - jobb lenne áttérni egy Pioneer DVD íróra. No nem, mintha attól - vagy garanciális feltételeitől - többet várnék...
Ma reggel (9.-én szombaton) 10 órakor felhívtam a tegnap, a szervízben kapott - LG logoval ellátott - "Készülékcserére jogosító igazolás" bal felső sarkában található telefonszámot, és érdeklődtem a márkaszervíz nyitvatartása iránt. Azt is szerettem volna megkérdezni, pontosan hol is van ez a szervíz - lásd a fentebbieket. Egy spleenes férfihang válaszolt, és közölte, hogy 1., ma nincsenek nyitva, 2., ad egy ügyfél szolgálati telefon számot.
Erre lettettem a telefont, ugyanis 1., Ha ma nincsenek nyitva, akkor a hét végén nekem úgysem lesz használható DVD íróm, 2., Hiába ad nekem ügyfélszolgálati telefonszámot, hiszen a "Készülékcserére jogosító Igazoláson" EZ a telefonszám van feltüntetve, amit hívtam.
Az LG magyarország honlapján - természetesen - semmi útmutatót nem találtam arra vonatkozóan, vajon a légkondícionálókkal foglalkozó üzletbe kell-e mennem ma DVD író garanciális cseréjére, vagy jövő hét elejéig fölépül a szervíz épülete az arrafelé lévő benzinkút helyén.
A fentieket e-mailben szívesen megküldtem volna a hu.lgsercvice.hu weboldalon található e-mailre is - ha nem kellene külön regisztrálnom magamat ahhoz, hogy levelet írhassak nekik.
EZT nevezem! ÉN veszem meg a terméküket, ŐK nem adnak 2-szer használható terméket, ÉN rohangáljak a jogaim érvényesítése után, és ÉN regisztráljak náluk, hogy beírhassam a tapasztaltakat. Regisztráció?:
Korábban, másutt már említettem volt, kissé paranoiás vagyok (bár azt hiszem több csillogó nyomot hagyok a neten, mint a csiga), úgyhogy ez szóba sem jöhet nálam.
Ma ellenben (már február 11. van) délelőtt felhívtam az LG telefonját, a darab papíron megadott számon. Kapcsolták a szervízt, ahol egy női hanggal beszéltem, aki azt mondta, hogy ma 5-ig vannak, vigyem be hozzájuk az elismervényt, és egyébként belül vannak az épületben. (Az arrafelé tehát határozottan másfelé volt, mert a portás az utca felé legyezett a múltkor).
Persze, hogy Budáról a Ferencvárosba érjek 5 óra előtt, kénytelen voltam némileg rövidíteni a mai munkaidőmön. Mindenesetre időben odaértem, és szinte azonnal előkerült a hölgy, akivel telefonon beszéltem. Miután tisztáztuk, hol dolgozom, és megadtam a munkahelyi telefonszámomat, hogy értesíthessen, ha és amikor (vagy amikor és ha?) megérkezik cserekészülék a külföldön lévő raktárukból, kb 2 hét múlva (!), tudjon telefonon értesíteni. Mindenesetre átvette tőlem a készülékcserére szóló igazolást, és nem adott helyébe semmit. Arról ellenben - szóban - biztosított, hogy a munkahelyemhez közeli szervízükbe küldeti át a cserekészüléket, ami ott van a szomszéd utcában, (nem tehát a lakásom környékén, ahol az eredeti készüléket vásároltam), hogy munkaidő után (az a szervíz is 5.-ig van nyitva hétköznapokon, de szerintem úgyis pénteken 2-kor kapom a telefont, ha kapom valaha is).
Ezek után csak azt nem tudom, mi alapján adja ki nekem a cserekészüléket a szervíz, ha a női hölgy minden igazolást, elismervényt átvett tőlem, és semmit nem adott helyette. Esetleg, aki ezt a blogot olvassa, lehet olyan szerencsés, és jelentkezhet a megadott szervízben a munkahalyemhez közel, a megadandó időpontban, és átveheti a nevemben a cserekészüléket. Persze a hülye én vagyok, hogy nem kértem valami átvételi elismervényt a cserekészülékre jogosító igazolásért cserébe, de kezdek nagyon sztoikussá válni az üggyel kapcsolatban. Kiváncsi vagyok, hogy ha a cserekészülék garanciális cseréjére 1 kerek hónapot várok, vajon lesz-e belőle valami. Ugyanis két hete adtam le a szervízben, és ma ígérték a készülék cserét kb két hét múlva valamikor. Ehhez képest bagatell, hogy a készülék nincs 3 hónapos, azaz 3 hónapból 1 hónapot nem tudom használni. Esetleg az ár negyedét lenne szíves visszatéríteni a cserekészülékkel az LG, és akkor még nem volt szó az elba...tt időmről, a rohangálásról, és arról a kárról, ami a megvásárolt készülék használhatatlansága miatt ért (ami bár jelen esetben nem, de más alkalommal kemény valutában is értendő lehetne: Képzeljük csak el, hogy határidős munkám van, aminek eredményét DVD-n kell átadnom. Persze ez esetben rég a kukába vágtam volna ezt a szert, és vettem volna egy más gyártmányú készüléket, bár ... lásd föntebb).
Ma reggel elkjüldtem az LG vevőszolgálatának az alábbi szövegű e-mailt a weboldalukról:
"Tájékoztatom Önöket, hogy a http://fabijoe.multiply.com/journal/item/8
megtalálható véleményem az Önöktől vásárolt termékről és a hozzá kapcsolódó garanciális támogatásról.
üdvözlettel
Fábián József"
Röviddel később választ is kaptam MK Admintól. Minthogy a kapott mailben semmilyen hivatkozás nics tartalmának üzleti titok, vagy személyes jellegére, a kapott választ betűhíven ide másolom:
-----------Reply to Customer Inquiry------------
Tisztelt Uram! Uzenetenek tartalmat tovabbitottuk az illetekes osztalynak. Tisztelettel: LGE Ugyfelszolgalat
-----------Customer Details------------
Ehhez csak annyi hozzáfűzni való van egyelőre:
Koszonom szepen. Turelemmel varom intezkedesuket.
"Uzenetem" tartalmát hétfőn továbbították az illetékes elvtárs(nő)höz. Péntekig senki nem reagált. Ez a cég sem villám, bár lehet, hogy összekeveri magát az államigazgatással, és a 30 napos határidőt tartja.
Ma február 25.-e van. Két hete kaptam a fenti választ "MK Admin"-tól. A mai napig semmi nem történt sem a cserekészülékkel, sem pedig a cégnek küldött levelemmel kapcsolatban. Még senki föl nem hívott, és az LG honlapjára 2 hete feladott üzenetemre sem reagált a cég.