2008. február 19., kedd

Politikusaink és a statisztikák

forrás:  http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=199721 

"De nem a növekedés árai ezek – közölte Navracsics – mivel gazdaságunk 1,3 százalékkal nő, ez pedig stagnálásról, pangásról árulkodik. Ennek jele, hogy csak 2006-ban 40 ezer kis- és középvállalkozás szűnt meg. "

a METRO hírlap 2008. február 19.-i példánya, 2. oldal.

"...2006-ban pedig 40 ezer kis- és középvállalkozás szűnt meg"

Nem tudom, Navracsics honnan vette a 2006-ban megszűnt kis- és közép vállalkozások 40 ezres számát. A 2006-ban jogutód nélkül megszűnt kis- és középvállalkozások száma (azaz árbevételük nem érte el az 50 millió Eurót és létszámuk kisebb volt, mint 250 fő) 77078 volt. Ugyanakkor 51733 ugyanilyen kategoriájú kis- és középvállalkozás jött létre jogelőd nélkül. A két szám szaldója  26150, azaz 2006 folyamán ennyivel csökkent a kis- és közép vállalkozások száma.

Ez azt jelenti, hogy Navracsics számadata vagy jelentősen alulbecsli a megszűnések számát - ha feltételezzük, hogy a megszűnt vállalkozások vállalkozóinak mindegyike végleg bedobta a törülközőt: 40 ezer 77 ezerrel szemben -, vagy jelentősen túlbecsli azt, ha feltételezzük, hogy a jogutód nélkül megszűnt 77 ezer kisvállalkozó köréből került ki az az 51 ezer új vállalkozás, ami ugyanebben az időszakban jött létre jogelőd nélkül. Arra nicsen mód - ezt nyugodtan kijelenthetem -, hogy pontosan megmondjuk, a jogutód nélkül megszűnt, és jogelőd nélkül létrejött vállalkozások között milyen arányban van jelen a vállalkozó személyén keresztüli kapcsolat, bár egy részük esetében valószínűsíthető a személyi összefüggés: a vezető személye, a vállalkozás címe, tevékenységi köre, létszáma, árbevétele hasonló.

A fentiek figyelembe vételével nyugodtan kijelenthetem, hogy a 40 ezer megszűnési szám hasraütéses becslés - bárkitől is származik eredetileg.

Figyelem! A fentiekben közölt adatokért semmilyen szervezet vagy  személy, - így én magam sem - vagyok hajlandó felelősséget vállalni. Ha tetszik, tekintsék puszta játéknak.

 

2 megjegyzés:

  1. Nem kell ezeket a kijelentéseket komolyan venni, Joe. Azokra hat, akik nem gondolják végig, vagy nem olvasnak, hallanak egyéb hírforrásokat. (Az igaz, hogy ilyenek nem kevesen vannak.)
    Az is elég közismert, hogy a megszűnő vállalkozások zömét más néven, más bejegyzéssel újra létrehozzák. De ha ezt nem vesszük észre, akkor ilyen nem is létezik.:)))
    Valamikor egy közgáz előadáson hallottam, hogy a statisztika az a tudományág, amivel azt bizonyítjuk be, amit akarunk. Navracsics csak alkalmazta ezt a tételt. Én nem veszem komolyan az ilyen hangzatos dumákat.

    VálaszTörlés
  2. Én viszont a munkám révén rögtöm tudom, amikor valaki hazudik, és ez rothadtul irritál. A statisztika pedig NEM az a tudomány... stb. Azt máshogy hívják: politika "tudománynak". És amikor valaki "statisztika segítségével hazudik, akkor NEM a statisztika, hanem Ő hazudik. Ez nem misztika, hanem racionalitás.
    Igaz, Churchillt a napokban sokan idézték, de nekem is van idézetem, amire manapság nem comilfó :) emlékezni: "A tények makacs dolgok"

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.