"A gyermekvállalás megbecsültségét vissza kell állítani - A demográfiai lejtmenet megállítása, a gyermekszám növelése érdekében tett javaslatokat a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt tavaly széles körű összefogással megalakult Népesedési Kerekasztal. A
testület KDNP-s tagja szerint részben az elmúlt időszak elhibázott kormányzati intézkedései vezettek a jelenlegi állapothoz, ezért vissza kellene állítani a családalapítás megbecsültségét, a gyermekvállalást pedig kiemelten támogatnia kellene az államnak." - Magyar Hírlap 2010 I. 29. (4. oldal)
Baszhatom. Nekem 5 gyerekem van, akiket túlnyomórészt a rendszerváltás óta eltelt 20 évben neveltem föl. Mire a "gyermekvállalás megbecsültségét" bárki is visszaállítja, már unokáim is lesznek. Azt viszont, hogy az elmúlt 20 évben egy, a közigazgatásban kapott - tehát forintra ellenőrizhető - jövedelemből hogyan tartottam el a velem együtt 7 fős családot, azt semmilyen jövőbeli politikai humbug visszamenőleg nem oldja meg. A testületben a KDMP-t képviselő tag figyelmét pedig felhívnám rá, hogy volt az ő pártja már kormányzati tényező. Nekem akkor voltak kicsik a gyerekeim, amikor az ő pártja támogathatta volna a gyermeknevelést. Utólag könnyű ugatni.