Miről fogok írni ma?

Hajnal. Úgy érzem magam,
mint aki nem él boldogan.
Vizes előttem az út,
jövőm sötét, múltam rút.

Az utcán nem járnak még,
egy ablak fényes: a pék.
Már süti a kenyeret.
Én feladtam teveled.

Bezörög a villamos.
Férfinak nem ildomos
a nyílt utcán sírnia.
Miről fogok írni ma?

Alkonyattájban

Vattapaplan most az ég,
oly szennyes, szürke, megkopott.
Az utcasarkon lámpa ég,
alatta ott áll egy kokott.

Elhasznált, vén, ócska test,
kiló festék a ráncain,
csak ennyit adott neki Pest
bár itt él, belül sáncain.

Ha arra jár és rátekint
valaki, rámosolyog,
de nem vár új limuzint.
Mögötte köd gomolyog.

Olyan kevés

Olyan kevés, amit tudok,
hogy életem leírjam én!
Úgy élek itt, amint tulok
él e sivár földtekén.

Csodálom egyre csak a szép,
okos írásokat ma mind,
a sok zenét. És mennyi kép,
amely falakról rám tekint!

Olyan kevés, 'mit adhatok
magamból! És kit érdekel,
ki voltam én, és ki vagyok?
A versre senki sem felel.

Nem vagyok nyomorult

Nincsen nyomorult sorsom
Élek, büszkén mondom.
A bajjal, amit az élet támaszt,
akad csakis gondom.

Nem csak egyedül élek.
Nem csak magamért félek.
Egyedül könnyebb élni bátran,
de nem visz rá a lélek.

Folyton magam emésztem.
Sokszor az éjbe néztem,
volt, amikor már gödrömet ástam,
azt, amiben végzem.

Jobb a sorsom, mint másnak.
Bár sokszor ráznak lázak,
s bár volt, hogy sötét éjeken fáztam,
de sírt majd másnak ásnak.

Lehet, hogy utcán végzem,
csendesen elvérzem,
de nem lesz, amíg él ez az állam,
szociális temetésem!

Nincs lépcső,

a zuhanást körülíró,
hogy megszelídíthetné a hullámvasutat,
amely rendszeresen úgy hajít a mélybe,
hogy gyomrom a fejembe tolul,
és dermedten várom a földetérést.
Vannak vízszintes szakaszok,
de az újabb hullámvölgy
elodázhatatlan.

Óriások vállán

Óriások vállán állok.
Én vagyok a kicsi törpe.
A vállukról kiabálok,
csak így nézhetek tükörbe.

Hangomat a szél hordja el,
amíg szavaikkal játszom,
énekemre semmi felel,
hisz' vállukon nem is látszom.

Földre folyt sörök

Földre folyt sörök.
Az élet nem örök.
A föld beissza majd,
talán egy nap kihajt
egy kis virág azon,
és túlnő pár gazon,
míg leszakítja kéz
száráról. Nem nehéz.
Vázában hervad el?
Erre nem felel
senki sem neki,
ha megkérdezi.
A korsó leesik,
a pultról leverik,
és földre folyt sörök
jelzik, nem örök
erre semmi sem.
Véges az életem.