Csak, ha kérdezel

Nem szólok többé, csak ha kérdezel.
Világod engem már nem érdekel.
Jöhetnek zord nyarak, forró telek,
én majd magamnak énekelgetek.

Nem szólok többé. Mit mondjak, amit
megfogadnál, ha nem is tanít?
A tűz még parázslik, bár nem lobog.
Ha kérdezel, még válaszolok.

Fuccsba ment vadászat

Sasorrú arcél tapad össze
a sziklafal holdvilág-sütötte
kiszögelléseivel.
Ha innen nézem, indián,
ha onnan, tátott szájú farkas.
Most kiharap belőle egy darabot
a Hold elé húzódó felhő
rávetülő árnya. Kilencet kongat
a völgyben egy templom órája;
a hang metsző, mint a kristálytiszta lég.
A szemközti hegyoldalon
a legvékonyabb gallyak is látszanak
mintegy nagyító üvegben.
Egy róka lép ki az árnyból,
vörös bundája messzire látszik a fehér havon.
Észreveszi magát, és visszafordul
az árnyékba.

Ma már ebből sem lesz
vadászat.

Művész a fűrészbakon

Méretre vágnak, úgy fektetnek az ágyba:
akinek kilóg, majd megrövidül a lába.
Más egy fejjel lesz rövidebb,
azt gondolnád, hogy megijed,
bár addig még soha sem használta.

Púpos sem voltál, de belekerülsz a présbe.
A legjobb, amit tehetsz, hogy fütyülsz az egészre.
Bár a császárt ma éltetik,
holnap a fejét ráverik
egy tuskóra, és nem egy pénzérmére.

Ő is volt ember, csak császár lett belőle,
és sohasem hajtott libát a legelőre.
Rövidebb ezzel, mint te vagy,
hiába mondod: hű, de nagy!
Hatalma van, de hamar fogy levegője.

Méretre vágnak, bárhogy jár kezed-lábad.
Egy lehetőség van: nem fogod be szádat.
Az agyadban marad a hely,
ahol mindig önmagad leszel,
akár megismer akár nem egy pár század.

Hajnali készülődés

Hideg hajnalban peronon párállva
fölsejlik lassan egy léleklárva.
Kibontakozik a víztoronyból,
és abból, amit az ember kigondol.

Be nem fogni beszélő szánkat,
hiába nem tart ránk igényt a század,
mondani egyre a... mindegy is, hogy mit,
görgetni hegyre a nehéz holmit.

Nyilall a fej, az elme botor.
Csak nem hinni, hogy az élet komor,
hisz azon kívül nincsen semmi!
Csak élve lehet a mennybe menni.

Vagy pokolra. Ahhoz sem kell halál,
amíg az élet még meg nem áll,
az is csak addig nyúzza a lelket.
Utána a halott kaphat egy telket.

Fáj a fej és zavart az elme,
hiába: hiányzik egyetlen szerelme
az egész létnek. Nincs más hátra:
egyedül kell készülni halálra.

Széteső hálózatok

Amikor a szinapszisok tönkremennek,
amikor széthullanak a neuronok,
már nem marad értelme semmi szövegnek,
hiszen csak a hús él, amíg a szív dobog.

Amikor felbomlanak a hálózatok,
az információ-feldolgozás leáll;
bár keringhetnek még kósza impulzusok,
a test ugyan még él, de beállt a halál.

Ami volt, a személyiség megsemmisült,
bár a szervezet, mint gép, még funkcionál.
Az egykor ragyogón fénylő Nap éjre ült,
itt ember többé soha senkit nem talál.
Amikor felbomlanak a kapcsolatok,
a szív már hiába ver, hiába dobog.

Billiárd

Mint billiárd golyók karambol sorozata
súrlódásmentes billiárd asztalon,
okszerű ütközések egymásutánjaként
működik a világ, de egy-egy golyóról
nem mondhatod meg tetszőleges pontossággal
egyszerre azt, hogy hol van éppen,
és hogy milyen tempóban, merre tart.

Így, ha a játékot nézed, mint kibic,
vagy még inkább, mint pattogó golyó,
legyél fehér, piros, több színű, vagy fekete,
azt sem tudhatod soha, hogy pontosan
merre pattansz és minek - milyen színűnek,
milyen sebességgel ütközöl, az ütközés energiája
majd eltávolít, vagy összetapaszt,
és ha lesz golyó, amely majd eltörik,
melyik lesz éppen az.

Van-e dákó, amely meglökte egyszer az első golyót?
Van-e lyuk, amelybe mind lehullanak?
És ha letisztult az asztal egészen,
lesz- e majd egy következő menet?
A kérdések kérdése ez, és nem biztos,
hogy egy már eltörött, vagy összetapadt billiárd golyó
választ talál majd rá a karambolok során.

A Zónában

A doziméter még nagy frekvencián ketyeg.
A gamma sugarak hatása a százszorszépekre
itt tanulmányozható.
A Zónában már hatalmasra nőnek neg a legyek,
és nem ritka a foltokban radioaktív hó.

Az acélszarkofág egy évszázadra biztosít.
Alatta már repedezik a beton.
Az egész természet álmos itt,
de lassan új világ nő ki a romokon:

itt egy barnamedve cammog békésen,
amott egy vörös bundás róka oson,
őz legel újra a réten.
Az ember itt neveletlen rokon.

Ilyen lesz, ha kipusztul majd az ember.
Megjelenik újra a majdnem kihalt bölény
a sztyeppéken; ezer év, és a tenger
is tisztul. Friss lesz, mint egy vadonat új költemény.

De most enyészet és romlás minden itt,
bár az építkezés őrült tempóban folyik.
Ez a katasztrófa volt a második.
A tőke mindig az élet fejére tojik.