Hideg hajnalban peronon párállva
fölsejlik lassan egy léleklárva.
Kibontakozik a víztoronyból,
és abból, amit az ember kigondol.
Be nem fogni beszélő szánkat,
hiába nem tart ránk igényt a század,
mondani egyre a... mindegy is, hogy mit,
görgetni hegyre a nehéz holmit.
Nyilall a fej, az elme botor.
Csak nem hinni, hogy az élet komor,
hisz azon kívül nincsen semmi!
Csak élve lehet a mennybe menni.
Vagy pokolra. Ahhoz sem kell halál,
amíg az élet még meg nem áll,
az is csak addig nyúzza a lelket.
Utána a halott kaphat egy telket.
Fáj a fej és zavart az elme,
hiába: hiányzik egyetlen szerelme
az egész létnek. Nincs más hátra:
egyedül kell készülni halálra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.