Heyerdahl

vigyázzban állva csúszol le a kéményben
válladat a falnak feszítve fékezed magad
hogyan fogsz innen fölfelé jönni vajon
tompa ütés talpadon - a kémény véget ért
most ülő helyzetbe tornászod magad
a lábad előtt lévő kis résbe préselődve
öleden az egész sziget bazalttömege
hanyatt fekszel három méter előre
lábad levegőben kalimpál
fél méterrel az üreg padlója fölött
kikászálódsz a kürtőből hogyan jutsz innen ki majd
még nem tudod, de nem is érdekel pillanatnyilag
előtted az elrejtett kincsek sokasága
jade kövekből faragott apró szobrok
ékszerek és edények tömkelege felhalmozva
a család beavatottjain kívül soha senki
sem láthatta őket ők is csak évente kétszer
amióta a hosszúfülűek utolsói akik szavára
a tengerpartra meneteltek a kőszobrok
végleg kihaltak a Húsvét szigeten

 

 

Tűzokádó hegyek

Vannak tűzhányó hegyek,
égbe nyúlók, havasak.
Talán szakadék legyek,
ha már választani kell,
hisz' egy hegynek nem felel
semmi, csak a puszta ég,
oly rettentő magasak;
de napokon át esel,
hogyha mély a szakadék,
és hol van az alja még?

Még emlékezem

Még mindenről ő jut eszembe
újra is és mindig megint.
Fejem képével teszem le
ha az álom arcon legyint.

Őt idézi egy ringó csípő,
egy félbehagyott gondolat,
rá emlékszik a kényelmes cipő,
kifényesítve az ágy alatt.

Ablak előtt a zöld levelek
szeme barnáját rezgetik,
jöhetnek nyarak, hideg telek,
játékuk nézném reggelig.

Még mindenről ő jut eszembe,
bár elmúlt egy egész élet.
Elfelejtett? Ezt nem veszem be.
Ne mondd, mert ettől nem félek.