Naivitas Simplicissimus

Rá kell döbbennem, tulajdonképpen csodálnom kell azokat az embereket, akik hisznek a  mesékben. Sokan vannak ilyenek. Időről-időre belefutok egy-egy fanatikus weboldalba, akinek tulajdonosa erőszakkal boldogító igéket hirdet, mintha az erőszakos boldogításból nem lett volna még elege ennek a vidéknek.
Boldogított itt már erőszakkal a kereszt, a félhold, nyilas kereszt és a sarló meg a kalapács is, mégis akadnak olyanok, akik azt képzelik, hogy majd a turul, vagy a nemzet táltosa hozhatja el a boldogságot az egész nép számára. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy' nem lehet átlátni az újabb és újabb szédítéseken, és hogyan nem lehet felfogni, hogy mindenféle, értsd: mindenféle megváltó eszme kizárólag prófétá(i)(já)nak hoz megváltást.
Csodálom azokat az embereket, akik elhiszik, hogy szellemi vezetőik a vízen járnak, és vakon mennek utánuk, nem ismerve sem szülőt, sem barátot, aki mást gondol a körülöttük lévő világról, mint amit szellemi instruktoruk a fejükbe vert. Ezek azok, akik nem nőttek ki a gyermekkorból.
Mindegy is tulajdonképpen, hogy a szellemi vezető a gyűlölt diktátor, aki megszabja, mit csinálhat, vagy gondolhat valaki, vagy a jóságos apa, a nemzet, a nép, vezetője, (de még jobb, ha egyben spirituális, lelki vezető is), hiszen ő teszi lehetővé, hogy továbbra se kelljen felelősséget vállalni saját sorsunkért.
Csodálom, de sajnálom őket, hiszen nem nőttek ki a gyermekkorból. Nem tudnak döntéseket hozni, és nem merik vállalni a felelősséget saját döntéseikért. Magyarországon már két évtizede megtörtént a "rendszerváltás" és mégis milyen jó mindennek az okát a gonosz elnyomóban megtalálni, nem pedig saját élhetetlenségünkben keresni.
Milyen jó is hinni, hogy csak akarni kell, megtisztítani az országot az idegenszívűektől, kommunistáktól, hazaárulóktól, magyarkodóktól, fasisztáktól, nacionalistáktól, zsidóktól és cigányoktól, hogy csak azok maradjanak, akik az ÉN szellemi vezéremben hisznek, csakúgy, mint én, és attól kezdve a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.
Innen érthető, hogy az Únión kívül is van élet, hiszen sokkal könnyebb a homokozóban az óvó néni hangjára figyelni, mint felnőtt emberekkel egyezkedni, velük szemben polgár módjára kiharcolni érdekeinket. Különösen, ha valamilyen óvó bácsi még azt is bizonyossá teszi, hogy lesz még szőlő, négy kerék, három szoba, és tizennegyedik havi nyugdíj, és egyébként is a mi fajunk a legnagyszerűbb ember a világon - ha nem kell magunkat másokhoz mérni.
Ha pedig mégsem jön el egy csapásra a kánaán, azért sem én vagyok a felelős, hanem ő. A GONOSZ, akinek egyetlen célja, hogy a becsületes polgárt/magyart/vállalkozót/dolgozót/embert (nem kívánt törlendő) ellehetetlenítse, kisemmizze, kitúrja, megfossza ősi/szerzett jogaitól/javaitól stb. Ez a gonosz a kecskebak, akire ráruházzuk minden esendőségünk, gyávaságunk, tétovaságunk és bűnünk. Ezután nincs más dolgunk, hogy kiűzzük ezt a gonoszt magunk közül, hogy igazainkat így megszabadítván azonnal elérhessük a kánaánt.
És van, aki felnőttnek gondolja magát, és mégis teljes szívével hisz ezekben a dajkamesékben.