2009. február 5., csütörtök

A BKV változott királylány esete

Többszörösen kell elnézést kérnem attól, aki arra vetemedik, hogy beleolvasson ebbe a bejegyzésbe. Először is, a címnek vajmi kevés köze van a füstölgés témájához, aztán meg ha valaki, mint én, hülye, az forduljon föl, és ne mást hibáztasson, valamint ne harmadik felet terheljen a hülyeségével. De hát valahogyan csak ki kell füstölögni magam...
Mintegy 15 éve járok éves bérlettel dolgozni. Volt, amikor a munkahelye(i)mtől, volt amikor saját forrásból származott az évenkénti egyszeri befektetés. Idén a munkahelyemtől származik, és már év elején feltűnt, hogy az eddig megszokott - változó küllemű és árú - ámde egyetlen szelvény helyett 12 db-ot kaptunk. Természetesen arra is felhívták a figyelmemet, hogy az "éves" havi bérlet szelvények (mi a lópikula ez a fából vaskarika) nem 5.-éig, hanem csak a hónap végéig érvényesek. Ezek után már csak természetes, hogy elfelejtettem cserélni a bérletszelvényt, miután az elmúlt 15 éveben sohasem kellett. Ez a feledékenység most 3000 Ft-omba kerül.
Van egy néhány javaslatom további bevétel szerzésre a BKV számára: Kis ráfordítással a 12 db "éves" kedvezményes bérletszelvény helyett az "éves" bérletet 36 db-ban is ki lehet adni, mondjuk minden szelvény a holdhónap első illetve utolsó negyede előtti napig lenne érvényes. Ez rögtön bevétel növekedést okozhatna, hiszen havonta kétszer lehetne megbírságolni a mind a 36 db "éves" bérletszelvényt egy összegben előre megvásárolók túlnyomó többségét. További bevétel növekedést eredményezhetne az a kizárólag a BKV bérletpénztáraiban megvásárolható holdnaptár, amelyik feltüntetné, hogy az adott évben milyen dátumokra esik a hold első illetve utolsó negyed fázisa, azaz milyen napokra figyelemmel kell cserélni az éves bérletek szelvényeit. Különösen akkor jelent bevétel növekedést, ha ez a naptár csak az első büntetés befizetése után, kizárólag az Akácfa utcai bérletpénztárban lenne megvásárolható.
A bevétel realizálásához természetesen tovább kell növelni a BKV produktív létszámát. Ez úgy oldható meg, hogy tovább csökkentik a járatok számát, és az ily módon felszabaduló vezetőket jegyellenőrként alkalmazzák. Ha pl. - ezt nem tudom - tegyük fel a BKV jelenleg 1000 járatot üzemeltet átlagosan naponta, és dolgoztat naponta 250 jegyellenőrt, az 1000 járat felére csökkentésével 750 ellenőr szabadul föl.
Optimalizálási számításokkal kikalkulálható, mi a helyes járat csökkentési arány, hogy az ellenőrök még kiszámíthatatlanul jelenjenek meg - ne figyeljenek fel erre az utasok - de bevétel maximalizációt eredményezzenek. E feladat megoldása nem tűnik túlságosan bonyolultnak még egy közlekedési vállalat menedzsmentje számára sem, főként, ha valami tanult embert bíznak meg elvégzésével.
Az igazság, hogy baromi pipa vagyok, hogy az "éves" bérletszelvényem megvásárlása után bírságot is fizettet velem az a cég, aki az elmúlt év végén úgy összekeverte a járatokat, hogy egészen más utazási szokásokat kellett kialakítani, mint az elmúlt 15 évben. Lehet, hogy itt lenne az ideje egy konkurrens városi közlekedési társaság megalakításának?
Na "persze" a dolog itt nem ért véget. Miután elslattyogtam a cég központi pótdíj pénztárába a meglévő, szabályosan kitöltött (nem utólag vásárolt, hiszen ezt meg sem lehet venni, külön, csak egyben, mind a tizenkettőt - vagy ezt is rosszul tudom?) bérletszelvénnyel ellátott igazolvánnyal, valamint 3000 Ft-tal és személyi irataimmal fölszerelkezve, és némi sorbanállás után az ablakhoz jutottam, ott közölték velem, hogy ezt a bérletet nem mutathatom be, mert lejárt (?). Mondom, hogy járt volna le, itt van rajta, hogy 2009. február. Nem a szelvény, az igazolvány. Menjek el egy bérletpénztárhoz, csináltassak új igazolványt, azután jöjjek vissza az új bérletet bemutatni. És mi lesz a bérletszeklvénnyel, amire - természetesen már rávezettem az igazoplvány számát? Ha megvan még a fedőlapja, kicserélik.
Hazafelé beballagtam egy bérletpénztárba, ahol megérdeklődtem, mit csináljak, ha új igazolványt csináltatok, vegyek újabb 1/12-ed éves bérletet? Merthogy ezen a régi (még meglévő) bérletigazolványom száma szerepel. Nem, hangzott a válasz. Ha még megvan a teljes bérletszelvény - tömb - tudjuk: a 12 db-ból álló éves bérletszelvény, melynek egy darabja tehát 1/12 bérletszelvény, akkor azt vigyem be a központi jegypénztárba, ahol kicserélik.
Namármost, tavaly ősszel, miután elvesztettem (vagy ellopták) egyszer a tárcámat csináltattam egy új bérletigazolványt. Aztán két hét múlva egy "becsületes megtaláló"-tól szinte minden iratomat visszakaptam - miután már megcsináltattam az új személyi- és lakcím kártyámat, munkahelyi belépőmet ésa bérletigazolványomat is, csak a bankkártyám hiányzott a tárcámból. Mostz tehát hazamentem, elővettem a tavaly ősszel elkészített igazolványt, és gondosan körbevizslattam: vajha lehetne-e ebben valami kivetni valót találni.
Hát hogyne lehetne! Természetesen nem szerepel rajta a kiállítás dátuma, és az érvényesség határideje, mint ahogyan ezek az adatok a régi igazolványomon sem szerepelnek - ennélfogva le sem járhatott az érvényessége. Hiszenb vagy nem is volt soha érvényes: akkor a vállalat alkalmazottja munkaköri mulasztást követett el, amikor kiállította azt számomra, vagy meghatározatlan ideig érvényes, hiszen nincs rajta a lejárat dátuma, akkor a BKV pótdíj irodájában szórakoztak velem fölöslegesen. No mindegy, a teljes bérletszelvény tömböt, a régi és új  (mivel a dátumokat a pecsét alatt egyik helyen sem tölktötte ki a BKV, egyaránt érvénytelen) igazolványokat, a kapott csekket és némi kpő-t magamhoz véve ismételten megjelentem az irodában, ahol némi várakozás után rendezhettem adósságomat. Távozás előtt azért megkérdeztem, hogy akkor most mi is légyen a két igazolvány és a régi szám, meg az új igazolvány ügyében? UGYE nem azt akarják mondani, hogy az éves bérletem mellett februárban járjak jeggyel, vagy vegyek még egy bérletet? Nem, februárban tartsam magamnál mindkét igazolványt, és azokkal el kell fogadniuk az ellenőröknek a bérletszelvényt. - Csak ők is tudjanak erről!
Még van némi hozzáfűzni valóm a fentiekhez.
1.,Szó volt már róla, intézkedés még nem, hogy a BKV - tehát egy vállalat - alkalmazottjai hatósági: értsd: közhatalmi - jogosítványokat kapnának. De mivel nincsen nekik, vajh mi alapon kérték el a személyi irataimat?
2., Amikoris befizettem - az egyébként általam nem vitatott - pótdíjat, a pótdíj pénztár alkalmazottja szintúgy elkérte a személyi azonosítómat és lakcímemet tartalmazó iratokat, anélkül, hogy bármiféle őt erre feljogosító igazolványt mutatott volna nekem.
Ismétlem: aki nem fizeti meg a viteldíjat, fizessen pótdíjat, ha a szolgáltatást igénybe veszi, ezzel nincs bajom. De én miért is vagyok köteles olyan iratot átadni valakinek, akinek nincs erre hatósági felhatalmazása, amely iratot jogszabályaink szeriont csak hatósági személy kérhet tőlem?
3., Tessék nekem megmondani: Hol, melyik járművön van kihirdetve, hogy a le nem járt határidejű (mert nincs is rajta határidő feltüntetve) régi típusú bérletigazloványokat milyen határidővel kell újra cserélni?
4., Tessék megmondani nekem: Ha a jegyellenőr észrevette, hogy előző havi bérletszelvényem van, azt nem látta, hogy a bérletigazolványom is régi típusú? Igazán figyelmeztethetett volna erre a körülményre is, akkor megtakarított volna számomra egy felesleges utat, és nyert volna számomra kb másfél órát az életemből.
De azt hiszem, ettől még messze vagyunk.

5 megjegyzés:

  1. Most osztódással fognak szaporodni. A versenyről nem beszélnek. :-((

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszett ez a keserű humor!:DDDD
    Csak füstölögjjél!:DDD
    De keserűség ne maradjon benned!

    VálaszTörlés
  3. Aki feledékeny, ne haragudjon a BKV-ra.:))

    VálaszTörlés
  4. Jol irsz, A problemahoz nekem nem ildomos hozzaszolni .

    VálaszTörlés
  5. Csak nem királylány voltál Te is :D ?

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.