Itthon nem szeretem én a strandot... (kultúrmagyarodunk: mindenkit meghülyít az erőszak?)

Persze nem azért, mert semmi se szép, se jó, bár erről is lehetne mit írni.
Tegnap Velencére (sajna, nem ~-be, csak ~re) mentünk, hogy a nyáron legalább még egyszer (egyszer már sikerült) lubickolhasson egyet (a család, de legfőképpen) legkisebb fiam. Aki ugyan kora szerint már nem éppen kicsike - én már jól emlékszem azokra az időkre, amikor ennyi idős voltam - de, tartok tőle, ő soha nem lesz ennél sokkal felnőttebb, de ez más téma. A tóhoz elutazni, ott belépőket váltani, majd hazajönni, olcsóbb, mintha bármelyik budapesti strandra mennénk (ráadásul jelenleg még egy nem túl rossz szabad strand is van!).
A vonat már majdnem telve volt, mikor szerencsésen találtunk még éppen egymás mellett annyi helyet, hogy mind az öten (ja kérem, így 10% a jegy: 3 "gyerek" és két szülő) elférjünk egymás közelében, és a kocsi többi részében is voltak még jócskán ülőhelyek, bár a szerelvény vége már megtelt. Indulás előtt egy-két perccel egy népes - nálunk, ránézésre is népesebb - család szállt be a kocsiba. Volt vagy 3-4 felnőtt, 8-10 különböző korú, de ahogy oda sem figyeltem :) - többnyire talán maximum kisiskolás gyerek közöttük, talán nem is egy család lehettek, mert annak még a mi viszonyaink között is némileg nagynak számítanának?
A vonat szinte azonnal el is indult, és csak a veszekedésre kezdtem felfigyelni. Valaki egyre nagyobb hangon követelte, hogy legyenek tekintettel a gyerekekre, és hogy nem állíthatja fel őket a helyükről, és már el is könyveltem volna magamban, hogy már megint valami kellemetlenkedő, vénlegénnyel hozott össze egy szakaszba vakszerencsétlenség, amikor a szóváltás immár kiabálásba csapott. Némelyik gyerek is fölsírt, ekkor néztem meg, egy pillanatra, mi a jó fene folyik ejrópa felé haladó országunk vasúti kocsijában (mellesleg ez is éppen nyugat felé tartott). Ráadásul ez volt az egyike azon új szerelvényeknek, amik- legalábbis számomra - újnak számítanak hazai viszonyok között, - húsz éve jártak ilyenek Angliában az elővárosi vonalakon - belsejüket tekintve is inkább modern helyiérdekúre emlékeztetnek, mint a nálunk megszokott vasúti kocsikra, na de hát - ezt tapasztalatból mondom - London és Manchester között (!) - többen ingáztak naponta már a 70.-es évek végén, mint Szentendre és Budapest távolságban Budapestre napjainkban...
Szóval, ahogy hátra (előre, mert menetiránynak háttal ültem) pillantottam, azt láttam, hogy két, kb hasonló súlycsoportba tartozó, nálam, mintegy 15-20 évvel fiatalabb, kb egy korú férfiember próbál ökölharcba fajuló pofozkodós csatát vívni egymással. Szerencsére, az eset mintegy 10 m-rel odébb történt, és az előző szóváltás alapján nem fenyegetett eszkalációval, úgyhogy visszaültem, és a fiam, és feleségem világosított föl az előzményekről:
A család(ok?), ahogy felszálltak a vonatra, elkezdtek letelepedni, és felszólítottak egy egyedül üldögélő utast, aki maga és csomagjai segítségével több ülésen "foglalt helyet", hogy   szedelőzködjön kissé összébb, hiszen a gyerekeknek is le kellene ülniük. Ezt a felszólítást és főként annak hangnemét vette zokon az illető, az ezt követő szóváltásból pedig egy pofozkodással keveredett ökölpárbaj alakult ki. A dolog - számomra alapvetően meglepő - vetülete csak annyi volt, hogy várakozásunkkal(?) ellentétben nem a helyéről elkergetett utas, hanem a saját hordájának életteret biztosítani óhajtó vezérhím lépett föl támadólag először, és a csetepaté végén - átmenetileg - ő is aratott győzelmet. Az erősebb baromnak sikerült megfutamítania ellenfelét, elűzve azt korábban elfoglalt területéről, és így most már, mint sajátját vehette birtokba az üléseket. Az ügy elintézése a a pattintott kőkorszaknak megfelelő keretek között folyt eddig. Folyományaként az elűzött utas a következő - Kelenföld - megállóhelyen ki is szállt a kocsiból, mint feleségem megállapította, a szeme alatt  olyan folt volt látható, mely korábban nem volt ott.
A horda vezérhímje azonban - valószínúleg a kocsiban it-is ott is feltehetően meginduló csöndes vélemény nyilvánítások hatására, mint ahogyan mi is megbeszéltük a történteket, hiszen én alapvetően eleve fordítva képzeltem el az agresszor-áldozat szituációt - a csetepaté hozzám eljutott zajai alapján - a következő megállónál elhagyta a kocsit. Még csodálkoztunk is, hiszen ő látszott a horda vezérhímének, ha ő elhagyja a törzset, mi lesz a nap további részével. A turpisság azonban Velencén kiderült: Emberünk(?) nyilván elszégyellte magát, ezért szállt ki a kocsiból a TESCO :))  megállónál, de annyira nem szégyellhette magát, hogy a hordája hétvégi szórakozását lehetetlenné tegye, ezért csak másik kocsiba szállt át.
Mindebből mi a tanulság? Fene, aki tudja. Számomra csak annyi, hogy lassan-lassan beérik a gyümölcse az egész országban terjedő intoleranciának, növekvő önzésnek és erőszakosságnak. Nevezhetjük ezt az esetet vajon a "struggle for life" darwini megnyilvánulásának, ha szociáldarwinizmus szemüvegén nézünk bizonnyal, akkor is, ha a társadalmat általában mégiscsak más erők (is) mozgatják.
Ja, nem említettem: mindkét oldal "echte" fehér ember volt, ránézésre "északi árja" típus :)))  ámbár én soha nem fogok ehhez a baromsághoz érteni. Ezzel csak annyit akarok jelezni, hogy NEM etnikai összetűzésről volt itten szó egyik oldalról sem, "csupán" a kultúra vékony máza feslett fel. (Talán a sok használat elkoptatta?).