Magas kultúrában mosdani

Amíg le nem szivárog hozzám a "magas kultúra",
én is saját szabályok szerint alkotok.
Mit nekem Biblia, Talmud vagy Tóra,
amíg fölöttem égnek csillagok.

Elég csak plafonra néznem szobámban,
fölötte égen, ha a Hold ragyog,
elveszem tegnapban, holnapban, a mában,
bizton tudom, hogy ember vagyok.

Én hagyom a "magas kultúrát" másra,
amikor tollat ragad a kezem,
mindenkit magammal viszek a padlásra,
aki jön velem, ha írással vétkezem.

Soraim kuszák, vagy mint a metronom,
verik a taktust gépiesen,
a gondolatok burjánzanak, mint karcinom
daganatok verseimben kéjesen.

Szivárogjon a "magas"-nak nevezett
nemzethy és a pátoszos!
Én ebben nem mosakszom. Ehelyett
maradok hibás, emberi és koszos.

Variációk Kenneth Koch témájára William Carlos Williamssal kapcsolatban

 Olvastam azt a versnek nevezett izét,
amellyel Kenneth Koch William Carlos Williams
szellemes "talált versét" figurázza ki.
Az ilyen túlhajtott szellemesség
számomra már az ízléstelenség határát
súrolja, ezért, bocsi,
de azonnal kivágtam a kukába.
Ugyan jót röhögtem a viccen,
de valójában ez csak olyan röhögés volt,
mint amikor azon nevetünk,
mennyire képtelen valaki megragadni
egy dolog mondanivalóját,
és milyen hülyén veszi ki magát,
hogy valamit félreértve kifiguráz,
ezzel ő maga válik nevetségessé.
No és akkor ez az írásom vers lenne?
Nem hinném.

Új dalok Nakonxipánból

 1.
Nakonxipánban csendben hull a hó most
tompítva sírást, zajt és éneket.
Feledjünk esőt, a szürkét, ónost,
fehéren éljük végig az életet.

2.
Sötét tollú, fehér madarak jönnek.
Szárnyuk éj, de szívük szín fehér.
Ne öljétek egymást, urak, hölgyek!
Egy életbe a jóság is befér.

3.
Vízalatti termein, ha átnéz,
halrajok lebegnek színesen,
tengeristen arca pergetett méz.
Csarnokában fogad szívesen.

4.
A víz alatt liliomok dalolnak
arany színű, édes éneket,
bár a fénye napnak, sápadt holdnak
nem deríti fel az életet.

5.
Nakonxipánban hó hull víz alatt is.
Csendesen: nem fújja azt a szél.
Kinézni rá egy ablakon, katharzis:
hogyha látod, még tavaszt remélsz.

Nakonxipán, a vízalatti város.
Ott a hó csak emlékekben hull.
Várfala a semmivel határos,
hogy ragyogott, rég volt az a múlt.

 

Verőlegények

Jöttek.
Bakancsban, feketén. Borotvált fejjel.
Jönnek holnap is, ha Rádiót, kukát gyújtogatni kell.
Buzit vetni. Cigányt megfélemlíteni.
Hívjatok, ha kellünk! Jövünk
szavazót elrettenteni.
Benzint viszünk palackban. Autót törünk.
Kirakat esik szilánkokra szét.
Hívjon!
Csak fizet,azonnal jövünk. Miénk az erő,
akit verünk, azé a rettegés.

Jöttek bakancsban. Zsidókat ölni.
Kettőt egy golyóval, Dunába bele.
Csekista kell vagy akasztó forradalmi hős?
Mindegy, jövünk. Majd lóg
az áldozat bele.


Jöttek. Bakancsban, feketén. Számtalanszor.
Barnának, vörösnek, narancsnak,
aki megfizet.
Pénzed van elég e hadnak?
Bármikor találsz belőlük tizet.

És jönnek holnap is,
ha hívja őket megint a pénz.
Lesz rettegés, karambol,
gyilok, golyó, mi kell?
A szívük éjsötét.
De nem hamis.

A semmi történt

Azóta nem történt semmi,
azaz a semmi történt,
hogy el kellett végül menni,
hát elmentem én önként.

Nem, nem volt az semmi,
amit elhagytam akkor.
Nem hittem, hogy még lesz ennyi,
mielőtt elér az aggkor.

Azóta itt van a semmi.
Itt áll, nem megy el tőlem.
Zsákban kellene elvinni,
fedi a jövőt előlem.

És a szél

Az ég.
A fű, a tó, folyó,
a víz, a fák,
igaz beszéd.
A lét
susog, nyerít,
dörög le rád,
semmit ne félj!
Hisz része vagy
te is a létnek,
amely magadban ébred
magára minden reggel,
és ha véget ér az ének,
kihunynak mind a fények,
eggyé is leszel vele.

Az ég,
a fű, a tó, folyó,
a víz, a fák, kövek leszel,

és a szél.

Felbukkanni

 Képtelen vagyok a szavak óceánjának mélyére merülni.
Holmi holtsúlyok hajómat folyton felszínre dobják.
A lét hordaléka ilyenkor buborékként bomlik ki gondolataimból,
egyenesen embóliát okozva zárja el azok áramlásának útját;
fuldoklom, mint víz alatti élőlények a ritka levegőn.

Postumus Henry: Poétikai rangadó

 Henrynk poéta rangadóra ment,
bár tudta ő, rangja nincsen semmi,
nem érdemes rangadóra menni,
belőle nem lesz költő, annyi szent.

Tömeg figyelte a lelátón fent,
vajon szonettet tud-e lekenni
időre, amely csupán egy percnyi.
A zsűri éles késeket is fent.

Jött a jel. A rímek eldördültek,
a verssorok a fejből kirepültek,
s maradt helyükben csak a puszta űr.

Időnk lejárt, szólt a zsűri tagja,
a koszorút a legjobb vers kapja,
és Henry még üres papírral ül.

Hiánycikk

Ha kapni lehetne,
bizony, vennék egyet a sarki fűszeresnél,
bár lehet,
túl drága lenne nekem,
de talán találnék életre szólót.

Megyek, meg is kérdezem
a fűszeresnét,
hogy kapható-e,
miért számítja,
és mit gondol róla,
alkalmas lenne-e nekem,
és mennyi időre?
 
Mert hiányzik életemből
régen.

Változás

 Körülbelül a tavalyi év szeptemberéig (ezt a bejegyzést valójában 2022. februárjában írom visszamenőleg) tulajdonképpen minden írásomat megjelentettem ezen a blogon. Tavaly ősz óta azonban csak ritkán jelennek meg itt írásaim. Ennek oka részben a hanyagság, lustaság, de van olyan oka is, hogy előbb-utóbb publikálni is szeretnék - olyan verseket, amelyek nem olvashatók másutt még. Ezért egyrészt felhagytam azzal, hogy ide felrakjam az írásaimat, másrészt különböző, régebben már itt megjelent írásokat levettem innen. 

Most egyrészt visszamenőleg megjelentetek itt olyanokat egy csokorban, amelyek különböző egyéb fórumokon, így a facebookon, vagy az aHetedik számaiban már olvashatók, másrészt nagyjából a továbbiakban is ezt a gyakorlatot követem majd: szemelvények jelennek meg, (ezek egyenként teljes művek), de az eddigiektől eltérően nem minden írásom.

Ezt a bejegyzést antedatálom 2021. októberére, hogy a továbbiakhoz megfelelő információt adjon.