Postumus Henry: Poétikai rangadó

 Henrynk poéta rangadóra ment,
bár tudta ő, rangja nincsen semmi,
nem érdemes rangadóra menni,
belőle nem lesz költő, annyi szent.

Tömeg figyelte a lelátón fent,
vajon szonettet tud-e lekenni
időre, amely csupán egy percnyi.
A zsűri éles késeket is fent.

Jött a jel. A rímek eldördültek,
a verssorok a fejből kirepültek,
s maradt helyükben csak a puszta űr.

Időnk lejárt, szólt a zsűri tagja,
a koszorút a legjobb vers kapja,
és Henry még üres papírral ül.