"Ment-é a világ sorsa elébb?"

Két dolog zavar hosszabb ideje újra és újra, visszatérően. E hosszabb idő alatt az utóbbi pár évet kell érteni az alábbi problémakört illetóen.

A másik dolog egy elmesélésre váró történet, amit még hagyok egy kicsit érlelődni.

Amikor 1945-ben véget ért a II. világháború, Magyarország - miután hadszíntérré vált - teljesen leromlott állapotban, idegen hatalom által megszállva kezdett neki az újjáépítésnek. Ma nagyjából talán egyet lehet érteni abban, hogy a rendszerváltás előtti időszak tévútnak bizonyult országunk számára, még akkor is, ha az okokat illetőleg megoszlanak a vélemények (és akkor még igen szerényen fogalmaztam). Ami engem konkrétan zavar, hogy amikorra első emlékeim vannak fővárosunk utcáiról, tehárt olyan nagycsoportos óvodás, illetve kisiskolás koromtól, már csak egyetlen híd nem állt: az Erzsébet híd. A városban eltünedeztek a háború pusztítása nyomán (de szépen írtam! Írhatom így is: az amerikai bombázások nyomán) keletkezett üres házhelyek. Az emberek tömegesen lógtak - ezt most szó szerint tessék érteni! - a villamosok ütközőin és lépcsőin, és szardíniás dobozokban utaztak autóbuszok helyett.
De a villamosok jártak, a vonatok jártak - miután a háború végén egyetlen működő mozdony sem volt az országban - , a hidak álltak. Mindezt úgy, hogy közben volt egy elhibázottan erőltetett nehézipari fejlesztési időszak, egy forradalom, majd annak leverése.
Pedig a 2. világháború vége óta - amelyből, mint tudjuk, országunk vesztesként került ki - még csak 20 év telt el.
1989 környékén rendszert váltottunk. Hogy miért? Sokan azért, mert különböző okoból meg akartak szabadulni egy igazságtalannak és rothadtnak tartott elnyomó rendszertől, melynek súlyát saját bőrükön érezték. Mások azért, mert belátták, az eddig működő "szocializmusnak" nevezett rendszer, melyet sokan "kommunista rendszerként" aposztrofáltak korábban is és azóta is itthon is éps szerte a világban is, igazságtalanságai mellett még nem is hatékony, és a gazdasági csőd szélére vitte az országot. Mások pedig azért, mert úgy gonbdolták, hogy lesz rá elég erejük, hogy kifacsarják saját zsebük hasznára azt a kevés vagyont, amely még megmaradt az országban.
Azóta eltelt 20 év. Rendszerváltáskor ugyan nem állt jó helyzetben gazdaságilag ez az ország, de az az érzésem, annyira rossz helyzetben sem állt, mint 1945.-ben. Azóta mi is történt? Az új rendszer növelte az addig felhalmozott adósságot, racionalizálta az ország termelését a modern tőke által bevezetett szervezési elvek (a piac) segítségével. Ennek eredményei mára beértek.
Rekordot dönt a munkanélküliség, az ország a csőd szélén tántorog. Kiveszett a munkamorál, társadalmunk politikai eszméknek álcázott érdekcsoportokat támogatva szakadt részekre, miközben a hidakat és az ezerszer elátkozott lakótelepeket - melyek mégiscsak emberi körülmények között tették lehetővé a lakhatást százezreknek valaha - felépítő emberek százezreit sodorta kilátástalan helyzetbe.
Ez a társadalmi és gazdasági katasztrófával fenyegető helyzet, ami mára kialakult, egyedül s kizárólag a rendszerváltás után pozícióba került gazdasági és politikai irányító csoportok felelőssége.
Én világ életemben - szerencsés - beosztottként dolgoztam. Szerencsésként, mert eddig folyamatosan volt munkám, és el tudtam tartani családomat. Beosztottként - azaz távlati ügyekben döntési lehetőségekkel nem bíró végrehajtóként.
Amikor demokratikusan megválasztott döntéshozóink politikai vagy / és gazdasági döntései következtében eltűnt alólam egy-egy munkahely, eddig szerencsésen találtam másikat magamnak. Amikor lehetetlenné vált, hogy 20 éves autóm mellett a gázszámlát is kifizessem, megváltam az autótól, és kisebb lakásba költöztem. Amikor azt mondták, hogy keressek egy kötelet, ha nem tetszik a rendszer,  csak köptem egyet a volt bolsevik (az MSZMP Központi Bizottsága Ifjúságpolitikai Kutató Intézete egykori szocioplógus gyakornoka) véleményére , és dolgoztam tovább, mert a gyerekeimnek enni kellett adni. És még szerencsésnek is tartom magam, hiszen most itt ülök, és a világhálóra írom a blogomat.
Közben egyre jobban kapkodom a fejemet az újonnan felmerülő kanyarok kapcsán: Hogy is van ez? A nemzeti jobboldal támadja az állítólagos baloldalt balról? A baloldal, mint a finánctőke kiszolgálója? Vagy megszűntek ezek a fogalmak? De hát a tőke ma sem azok kezében van, akik a munkát végzik? Fiamnak azt tanítják az egyetemen, hogy nincs olyan, hogy értéktöbblet-elsajátítás. Akkor miből is lesz (lenne) a profit? Akiknek az az elemi érdekük, hogy jól fizető, stabil munkához jussanak, a (névleg) baloldali politikai/gazdasági tömörülést támadják. És még sorolhatnám a kérdéseimet.

De a fő kérdés, amire ez a szedett-vedett, és nem túl összefüggő blog kifut, a madáchi kérdés: "ment-é a világ dolga elébb" a rendszerváltás óta?
Hasonlítsuk már össze a 1945-1965 közötti gazdasági teljesítményét ennek az országnak az 1989-2009 közötti teljesítményével!
Igazam van? Nincs igazam?