Jóéjt! Puszi!

Jaj nekem, én katolikus, emberhívő istentagadó,
mert szent küldetéseteknek tartjátok,
elvenni még azt a kis demokráciát is
tőlem, amelyet fosztóképzőjével már
úgy kiheréltetek, mint a vágásra hizlalt bikaborjút
a Gazda görbe miskároló késével
tagadó előtagotokkal, így aztán
sikerült annyira szétverni népeteket,
hogy nyugodtan hazudozhassátok,
kiiratkozott a magyarságból,
így aztán nyugodtan feloszthatjátok
családotok és kollégiumi haverjaitok között
az ország területét!
Jaj nektek, akik fennen hirdetitek,
nektek mindennél fontosabb a nemzet,
de ebbe nem tartoznak bele a
kiiratkozottak, az utcán, az erdőben,
bokrok alatt alvók, az idegenszívűek,
az éltüket másként elgondolók,
egyszóval senki, aki undorodik
farizeusságotoktól és a termelt
mocsoktól, amit eszmének neveztek!
Jaj nektek ti farizeusok, és tudatlanok,
akik semmit sem értetek meg az emberek
és útjaik sokszínűségéből,
nem értitek, hogy az ember csak a másban
lehet képes önmagát megszeretni,
ezért folyton fekete gyűlölséggel mételyeztek
mindent, ami körülvesz titeket!
Jaj nektek, akik valamely isten bárányainak
képzelve magatokat, büszkén valljátok,
hogy a mindenség a ti szolgáló lányotoknak teremtetett,
ezért ott becstelenítitek meg, ahol csak
elképzelni tudjátok, és azt, aki csendesen
szót emelne, károgó vészmadárnak nevezitek!
Jaj nektek, és haj fiaitoknak, lányaitoknak,
és jaj unokáitoknak, hogy azt a fosztóképzős
mocskot hagyjátok rájuk, amelyben
nem mehetnek le a tópartra, mert az a tiétek,
nem hallgathatják a fülemüle füttyét,
mert az egyetlen, amely megmaradt,
a ti bírótoknak, és nem Istennek fütyül,
és jaj nektek, amikor a ragályt és járványt
Isten csapásának tartjátok, amelybe a mások
pusztulnak bele előbb!
Jaj nektek, akik saját Istenetek parancsára
sem fogadjátok házatokba a menekülőt,
a száműzöttet, de fennen hirdetitek,
hogy aki a ti rombolásotok és pusztításotok
elől menekült világgá, azt is kebletekre ölelitek!
Jaj nektek, mert fél millió elmenekült magyart
magyarnak tartotok, de négy milliót,
aki itthon próbál élni, legszívesebben átnevelnétek,
amint azt apáitok és nagyapáitok tették,
mielőtt ti jöttetek volna!
És jaj nekem, írástudatlannak,.
és jaj skizofrén fiamnak, és jaj autista fiamnak,
mert minden álszentségetek ellenére addig élnek
halálom után a földön, amíg én vagy más gyerekeim
adnak nekik kenyeret, mert még az ő ellátásukra
teremtett intézményeikben sincsen helyük.
Mert kiiratkoztak magyarságukból és az emberiségből
másságukkal, már az anyjuk méhében,
még mielőtt megszülettek volna!
No, jóéjt, puszi!

 

(A vers egyfajta válaszként született Lackfi János: Jaj nektek, farizeusok és írástudók " c. versére.)

Home office

 Egy ember ül a széken.
Csak néz előre. Figyel.
Meg se mozdul. Mint képen.

Mit nézhet? Mire ügyel?
Egy gép előtte. Rajta
feliratok futnak el.

Olyan semmilyen fajta.
A gép. Amire ügyel.
Nem iroda. S nem pajta.

Ágy mögötte. Vetetlen.
Senki se fekszik rajta.
Az élet jó? Kegyetlen?

Fehér a csend. Mint télen.
Szép szoba. Vagy kietlen?
Járt máshova. Már régen.

Ajtó bezárva. Nincs vész.
Ezt is átélni épen:
amíg majd a munka kész.

Míg a gép forog, figyel.
Nem pihen. Előre néz.
Ha kell, megmozdul a kéz.
Olyankor hibát egyel.

Mark twain!

 Sekély a víz.
Zátony várható.
Beljebb fordul
itt minden hajó.

Az ón nem merül,
csak második csomó.
A sodor nem itt van,
széles a folyó.

Nem irodalom

"A közepes emberek közepes pillanatainak közepes leírása nem irodalom."
                                                                                                                  Vörös István

Repedt az aszfalt. Tétován
szandál pár ballag rajta Budán.
Megáll. Egy hangya elszalad.
Álmot cipel? Vagy magvakat?

A szandál sarka már megkopott.
Gazdáját fixálja egy kokott.
Elfordul. Bizniszt nem remél:
ez a pasas semmit sem ér.

Kapar a torka, hát köhög,
egy strici hangosan felröhög:
ott megy egy trottyos, vén faszi.
Beszarás, olyan igazi!

A villamos sárgán beüget.
Az ég acélkék és süket,
üres, mint raktár, ha elhagyott,
bár álmokkal telve volt. Elfogyott.

A sárga odébb megint megáll.
A két szandál indulásra vár.
Egy ajtó integet felé,
teraszon padok ácsolva elé.

Belép. Tétován becsoszog.
Itt sem várják az angyalok:
ismeretlen a társaság,
de a korsóban hűvös a sárgaság.

Repedt az aszfalt talpa alatt,
az ég izzó acél maradt.
A sörhab eloszlik. Igen hamar.
A garatba megint gyomorsav mar.

Úton

- Talán ha volna kedves kissé félreállni!
- Jöhet ma bármi, de maradok.
- Szeretném önt végre a saját lábán állni látni:
ha itt marad, a fűbe harapok,

Uram! A lába. A lábamon van.
Nem jó helyen, én úgy hiszem.
- Oppardon! Hölgyem, ezer bocsánat!
Majd megfogom és fölveszem.

Látja, így megy ez. Az egyik kézben lábbal.
A másikban, ha lenne itt, a kapaszkodó.
- Az ember ez úton jobban árnyal.
- Elesni? Itt nem lehet. Na jó!

Talán ha helyet cserélnénk...
Mankó, műláb... nehéz lett volna
felmászni, hát feldobtak ide.
- Udvariasak, fessek, erősek voltak.

Én azt hiszem, nem tart már soká utunk.
- Remélem, hölgyem, kissé kényelmesebb.
- Tudja, kíváncsivá tesz, hová jutunk.
Csak ne csaholt volna indulásnál annyi eb!

Tudja, félek a kutyáktól.
Ön hogy van velük? Jóban, uram?
- A lábam... engem a futásban gátol,
hát sokszor vitt agárfuttatásra utam.

- Ne mondja! Sosem láttam még!
De ez a szag... szinte túl erős.
És a kis ablakon: milyen komor az ég!
Itt már a táj sem ismerős.

Nincs szalmazsák sem, csak mocsok.
És már a kübli is teli.
Vajon mosdani mikor fogok?
A fürdőjük, mondják, isteni.

 

Folyópart

Víz felé dőlő fák a parton.
Megannyi Dunába lőtt zsidó.

Tudatosság:

                     viselkedésforma.
Agy terméke, de nem az agyé.
Állatok között is ez a norma:
előre lejátszott a balhé.
Elvárásaink részei ennek:
vajon mi lesz a kimenetel?
Ha támadok, talán felöklelnek?
Fának csap, ha jobban fúj a szél?
Minden állat játszik, mint az ember.
Próbálgat, keresi az utat.
Ha odajut, hol dönteni nem mer,
néha visszaút után kutat.
Előre játsszuk, ami nem történt.
Végigfutunk mind az ágakon.
Mérlegelünk, megtesszük ezt önként:
Hova jutok, ha ezt vállalom?
Második realitást építünk.
Létet modellezünk, ahogy tudunk.
Beszélünk, szimbólumokkal élünk,
tudatosan építjük utunk.

Feledni való

Olvasni kéne,
csakhogy az olvasás már túl fárasztó.
Írnom is kéne,
Különben gyorsan ellep bennem mindent a hó.
Mindez minek kell?
Megtudni, hogy az élet mire való.

Táncolni kéne,
de a tánc ócska lábaimnak már nem oly jó.
Csókolni kéne,
de közel-távol nincsen, aki csókolható.
Mindez minek kell?
Hiszen az életem semmire se jó.

Még inni kéne,
mert ez a két feles elfogadható,
de folytatni kéne,
amíg imbolyogni nem kezd a padló.
Mindez minek kell?
Mert ez az élet oly feledni való.

Tisztességes ember

 A tisztességes ember zsidó.A tisztességes ember a kiirtott indián, talán egy kicsit homoszexuális (legalábbis itt és most), de mindenképpen feminista. A tisztességes ember nem feltétlenül szegény, de szinte biztosan nem dúsgazdag. A tisztességes ember nem mindig tartja be a törvényt, csak, hogy tisztességes maradhasson. A tisztességes ember néger a rasszisták, zsidó az antiszemiták, kommunista az antikommunisták és polgár a bolsevikok, a nácik vagy fasiszták között. A tisztességes ember hívő a hitetlenek között, és hitetlen a hittel visszaélők között.
A tisztességes ember nem lop, még úgy sem, ha eltitkolhatja, de hazudik ha ártatlant védhet vele.
A tisztességes ember nem kérkedik tisztességével, nem jut általa előnyhöz.
A tisztességes ember nem tisztességtelen, ezért nem akar tisztességesnek látszani, tehát nem fizet le senkit azért, hogy jó hírét keltse. Nem kell. Mert nincs rossz híre. Vagy ha van, azt tisztességtelenek keltik.

Tárgyversek

Tárgyverseket írunk egy tárgyasztalról
egy tárgylencse alatti pár dologról.
Hogy majd az a vers miről is szól,
megtudható egy olvasótól.

Bokorban hever majd az összes rím,
mai költőnek olvasni is kín.
Ha esik,legyen csak vonat a cím:
esőben tompábban csillog a sín.

Tárgyverset írjunk tárgyiasan.
Ettől talán végül lefagy agyam.
Tompán koppan benne minden szavam,
és elrejtve lesz ott csak az alany.

Tudod a rosszat és a jót

Írni csak a tényekrõl kell talán,
Semmi ritmus, rím, vagy diszítõ szó;
legyen áttekinthetõ a gondolat,
mint amely tûzbetûkkel állt a terem falán!
Tudod mihez kell, és mérted magad.
Tudod, hogy mi a rossz. És mi jó.

Lecsóvers

Ha a krumpli a lecsóban
nagyon elfő, puha lesz.
Ha erőlködsz, tuti, szóval
le nem írod. Ilyen ez.

Kell belé kis keserédes
hagyma, és sok paprika,
két tojással, gyere, édes,
még ma menjünk lagziba!

Amit főztél, jól kifőzted,
hát most aztán mind megedd!
Hosszú távon nincs, ki győzhet,
a győzelem nem jár neked.

Bár a hullám a fejedben
tornyosul, s az égig ér,
a lecsódat oda ne add
senkinek sem semmiért!

Ha omlik a várad

Ha a várad fala omlik,
bár léted a szivárvány,
ha nem írsz úgy, mint Ottlik,
sose lesz sírod márvány.

Ha a térded csikorog és
másnál már merevebb,
csuklódon ne fenj kést!
Nem lettél kevesebb.

Ha a várad fala omlik,
az eged meg szürke,
maradsz egy pontig
még átlagos ürge.