2021. szeptember 16., csütörtök

Járvány van

nem foglalkozol vele,
mondják, hogy fertőzés, meg minden,
és ismét szaporodik majd az esetszám,
de olyan szépen süt a nap,
az az öreg ott a hátizsákkal,
egy szál farmerben, zöld, rövid újjú trikóban
is nyugodtan sétál a napsütésben,
maszk sincsen rajta,
te is nyitott ablaknál ücsörögsz,
home office-ból bámulsz az utcára,
a zöld trikós öregre,
aki talán fiatalabb, mint te vagy,
de az is lehet, hogy egy évvel idősebb,
vajon túrázni ballag-e,
vagy csak céltalanul sétálgat,
de akkor minek a hátizsák,
talán bevásárolni volt,
és most a hátán viszi haza, amit vett,
elegánsabb ez, mint a banyatank,
bár azt csak húzni kell,
kivéve, ha a lépcsőn kell fölrángatni
a harmadik emeletig, vagy a negyedikig,
följebb nem kell, itt a lakótelepen
nincsenek magasabb házak,
ellenben lift sincsen ezért bennük.

Járvány van, megint szigorítás,
így marad ez már a választásokig,
időnkénti kijárási tilalommal
és gyülekezési tilalommal,
majd megjelennek a járőrök is az utcán,
akik a sötétedés után mindenkit igazoltatnak,
és napközben is igazoltatják,
és figyelmeztetik azokat,
akik maszk nélkül járnak az utcán,
persze arcmaszk nélkül,
mert ők mind megkapták a
védőoltások második adagját is,
amelyek teljes védettséget biztosítanak,
kivéve, akinek nem, ezért
a harmadik adagot is ajánlatos
regisztrálni, az előforduló
szövődmények ellenére,
vajon hogyan vezetik rá ezt a harmadikat
arra a plasztik kártyára,
amelyen védett vagy,
és védettséged kezdete
az első oltás beadásának időpontja?
Mindegy, majd ezt bevonják,
csinálnak új kártyát,
a kártyások mindig jól járnak,
vagy veszítenek a játékon,
kivéve, ha állami
megbízásból kell ismét
legyártani hárommillió
kártyát, amelyen persze
a DiPerTe, a kanyaró és a
többi betegség ellen az elmúlthatvan (sic!)
évben megkapott oltásaid
nem szerepelnek, azok egy
papírronggyá foszló
könyvecskében vannak bepecsételve,
de ki törődik más oltásokkal, amikor
járvány van?
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.