Mókus futott egy faágon végig,
és átugrott a két fa között.
Az én hitem nem nyúlt fel az égig,
s a Föld a Holddal összeütközött.
Évmilliók peregtek felettem.
Nem volt fény, csak végtelen homály,
ami volt, az életet feledtem,
s éltem, mint aki halálra vár.
De ág nyúlik fejünk fölé néha,
s olykor azon mókus szalad át,
és a szív meg, akármilyen béna,
újra éli a lét mámorát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.