Ha rápillanthatnánk egy ember életének vonalára,
szabásmintához hasonló ábrát láthatnánk,
mint amilyent az ismert humorista forgatott
ál-tanácstalanul az utcán maga előtt,
hogy meginterjúvolhasson pár gyanútlan járókelőt,
mutatnák meg neki a szabásmintán,
merre is van az előre,
és ugyanúgy éreznénk magunkat,
mint az ismert humorista,
el lennénk tévedve
az egymást keresztező,
egymás körül gomolygó,
párhuzamosan futó, majd ismét széjjelváló,
megvastagodó és újra elvékonyodó, kusza vonalhalmaz láttán,
amely a vizsgált személy környezetében élők,
és a vele kapcsolatba kerülők szabásmintájának szőtteseként
a vizsgálat alanyának vonala körül kavarog.
A vonalak néhol kiszélesednek,
hogy a vágy vörös színéből a gyász feketéjébe, a remény kékjébe
vagy a boldogság aranylón ragyogó sárgájába menjenek át,
majd elszürkülnek, és szinte láthatatlanná halványodnak,
hirtelen elkanyarodva vesznek új irányt,
egy ponton aztán kiemelkednek a térkép síkjából,
és láthatatlan dimenziókban folytatódnak.
Vagy talán végérvényesen megszakadnak?
Vajon van-e valami értelme ennek a bonyolult szőttesnek,
vajon létezik-e olyan nézőpont, ahonnan nézve
ez a kusza vonalhalmaz értelmet nyer,
valamiféle tervezett rendszert mutat,
vagy csak a vonalak pillanatnyi állapotában keresve
kell próbálkozni az irányváltások és a jövőbeli kapcsolódások,
szétválások, összefonódások előre becsléséhez?
Esetleg még rövid időtartamra történő előrejelzéshez elegendő információ
sem áll rendelkezésére annak sem,
aki nem csak egy-egy vonal egy-egy szakaszát szeretné áttekinteni
onnan, a vonalhalmaz belsejéből
maga is egy ilyen vonalon utazva,
és mit sem tudván biztosan arról,
hogy vonala a következő stációban
vastagabbá, vékonyabbá, ragyogóbbá és markánsabbá válik-e,
vagy fényét veszítve elhalványul,
esetleg tragikus hirtelenséggel megszakad?
