Bűn-e

Bűn-e az, ha tetszik az alkotásod,
s rá szavaz, ha újra a mélybe ásod
szellemed a már megalkotottban
kézbe kerülvén?

Gőg-e az, ha a a múltba tekintvén
látod ám, hogy senki olyat, akár én,
nem csinált, mire mondanád, hogy
hűha, de jó ez?

Nagypéntek

Kertünk alatt kopácsolnak.
Vajon keresztet ácsolnak?
Hallom, nagyon értekeznek,
rá vajon kit szegezzenek?

Megharagudott ránk Isten.
Attól vesz el, kinek nincsen,
akinek sem apja, anyja.
Akinek van, annak adja.

Mindig így volt, mindig így lesz.
Akinek nincs, attól elvesz,
aki rajtunk gazdagodik,
mindig reá hivatkozik.

Kertünk alatt áll a bitó,
ablakot semmire nyitó,
modern, civilizált fajta.
Bárki égbe juthat rajta.

Kegyetlenség

Ablakom alatt bokor térdel.
Kérőn nyújtja felém fakezét.
Csak az ablakomat ne érd el!

Ujja folyton üvegem veri,
ha eső esik, ha fúj a szél.
Zörgetése olyan gyermeki!

Sajnálnám levágni kezedet,
de lassan betöröd ablakom,
nyújtózásod ollóhoz vezet.

Sajnállak, ezt mégsem hagyhatom.
Virágot hoztál és levelet,
Mégis levágom egy alkonyon.

Csendben

Agysejtjeim közt a csend honol.
Kiüresedett az életem.
Az elme sorsával nem pöröl,
hisz nem maradt már sors énnekem.

Tovaszállt a pillanat,
az idő fedi el, mint a füst,
mára csak visszfénye maradt,
az ragyog, mint ezüst.

A neuronok nem tüzelnek,
a szív hevesebben nem dobog.
A napok üresen telnek,
csak saját csendemben vagyok.

Gyér forgalom

Az autók ma mind aludtak a járdaszegélyek mellett.
A világnak ez a csendesség már kellett.
A hőzöngők is mind otthon ülnek ma este,
a kocsmák és pártházak is zárva. Bennük a sötétség teste.
A boltok és áruházak üresen kongnak,
mindben helyt adtak a sötét gondnak;
és a neonreklámok csak fél erővel égnek.
A csend különös lágyságot ad a légnek,
amely ilyenkor általában zajokkal terhes.
Az ablaknál ülök, és bár a hideg miatt zárva,
a szívem most az estére kitárva,
mint szivacs issza magába a világot.
Ennyi nyugalmat, mint ma, még nem látott
eddig sohasem.

Tüdőgyúladásomról (sic!)

Cseng a fejem. Köhögök.
A haláltól rémülök,
de amíg lesz tudatom,
az életet nem adom.

Akkor sem, ha semmit ér,
nem adhatom semmiért.
Ha kell, legyen küzdelem,
a halált is megverem.

Persze, legyőz, jól tudom,
azt nem, hogy milyen úton.
Tüdőgyulladás visz el?
Erre semmi sem felel.

Hipochonder nem vagyok,
bár egy pár verset hagyok,
ahol bajszát húzkodom,
halállal kacérkodom.

Bár a hideg még nem ráz,
ez bizony a vuhan-láz.
Bármennyire vigyáztam,
légcsövemmel már gáz van.

Cseng a fejem. Köhögök,
és magamon röhögök:
szarrá tettem életem,
bár volt benne szerelem.

Senkim sincsen

Nincsen senkim. Sosem volt.
Úgy élek, akár egy holt:
Csókja nincs, és nem ölel,
magányában rothad el.

Voltam élő, nem vagyok.
Szívem ma már nem ragyog.
Fakó, fénye oly kevés,
megcsókol a feledés.

Ha lesz, aki eltemet,
meglelem a helyemet.
Elborít az anyaföld,
fa és fű nő rajta, zöld.