Agysejtjeim közt a csend honol.
Kiüresedett az életem.
Az elme sorsával nem pöröl,
hisz nem maradt már sors énnekem.
Tovaszállt a pillanat,
az idő fedi el, mint a füst,
mára csak visszfénye maradt,
az ragyog, mint ezüst.
A neuronok nem tüzelnek,
a szív hevesebben nem dobog.
A napok üresen telnek,
csak saját csendemben vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.