Üvölt, sípol a fejem,
nem találom a helyem.
Korán reggel szédülök,
felkelek, majd leülök.
A szobába bezárva
úgy élek, mint egy árva,
kint lehullott a virág,
számítógép a világ.
Már nem írok verseket,
nem szövök új terveket.
Áldatlan az állapot,
élni, mint az állatok.
Egyre azon jár eszem,
hogyha nem is vétkezem,
miért ez a büntetés,
hogy a szerelem kevés?
Nincs kezemben hatalom,
ember voltom nem adom,
hatvanhárom évemet.
Csak lesz, aki eltemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.