Rozé bor a pohárban előttem,
háromnegyedéig már üres.
Minden puskaporomat ellőttem.
Vakarózom, akár egy rühes
kutya: nincs mit írnom. Ihlet nincsen.
Kiürültem, hogy elhagyott.
Pedig az volt a megmaradt kincsem,
és most a világ hideg, fagyott.
A szeszekkel mímelem a mámort,,
a korcsmán túllépni nem tudok,
Nem izzít fel semmi, mint hámort,
tompa vagyok, akár egy tulok.
És már reggel sem állítok sátort.
Hiszem, lassan belepusztulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.