Magam vádlója

Nem tudok oly szépen írni, mint Mészáros,
Olyan szívekhez szólóan, mint Zajácz.
Bepiszkolódom, ha az utca sáros,
és tűskésen szúrok, akár az akác.

Én építettem homokra házam,
alapját kifújja a szél is,
olykor magasra fölmegy a lázam,
és kihűlve reszket szívem mégis.

Én soha semmit sem csinálok végig:
a szívem reszket, és a szám dadog,
és soha nem jutok el az égig,
egesz életemben földhöz ragadt vagyok.

Fejem lyukas, mint a szita,
keresztül fúj rajta minden huzat,
nem szeretem, amikor sok a vita,
és mégsem találom meg a jó utat.

Vitamint, vérnyomáscsökkentőt szedek,
hasamon kiáll egy dudor,
agyam lehet akármilyen remek,
sosem tudtam, hogy mi az a Bubor.

Pénzem sosem volt, házam homokra húztam,
alapját elfújja egy gyönge szél is.
Nem titkolom, átlátszó a múltam,
az égbe mennék, sárba ragadok mégis.

Hatvanas bemutatkozás Donika Kellynek

(Fourth Grade Autobiography from Besiarium by Donika Kelly)

Csepelen élek én, in Hungary, Budapesten.
Nincsen első, sem hátsó udvarom.
Cigánykereket rég nem hányok nappalon, sem esten,
a sózott szilva nem az én műfajom.
Régen volt, hogy szétmorzsoltam
a zöld füvet ujjaim között.
Apámmal van vagy negyven éve,
hogy pingpongoztunk lenn, az asztalon,
és nem, a felkelésektől nem félek,
az éjsötét pedig mára a rokonom.
A reggeleknek napsütése
itt nem ázsiai üzletekre esik,
és ha meredten bámulok az éjbe,
saját démonaim űznek.
Otthonos már mindegyik.

Van egy öcsém. Megfontolt ember.
Tudja mindig pontosan, hogy mit tegyen,
és dolga néha sok, akár a tenger,
beosztja jól, legyen mikor igyon, egyen.
Kutyám az nincsen. Macska sem lehet,
egyikre sem vágyom oly nagyon,
itt nem foghat úgysem egeret,
a kutyát meg úgyis én untatom.
Nincs olajfánk. Füge sem nő meg.
Ez itt nem Kalifornia.
Nem fekszem fűben kint a kertben este,
a szomszéd sem.Nem kell kaszálnia.

A felhők épp úgy jönnek-mennek erre,
ahogyan más égboltokon,
de senki sem jár már innen táncestre
sem hétköznap, sem szombaton.
Itt az öregek sem dominóznak.
Csendben én is meghúzom magam,
és hálát adok olykor a sorsnak,
hogy hó végén van egy huncut vasam

Ikozaéder

Dobókocka helyett,
úgy tűnik,
legalább
ikozaédert használ a lét.

Hiszen dobókockával
legalább
átlagban
hat dobásonként
a mi számunkat dobná.

És azokért
a ritka,
kedvező dobásokért
még hálásak is legyünk?

Csak képzeld el!

Csak képzeld el magad,
úgy, mintha állat lennél,
s nem ember; ketrecbe zárva!
Az értelem tagad:
hiszen úgyse mennél!
A szíved mégis árva.

Saját ketrecemben

Üvölt, sípol a fejem,
nem találom a helyem.
Korán reggel szédülök,
felkelek, majd leülök.

A szobába bezárva
úgy élek, mint egy árva,
kint lehullott a virág,
számítógép a világ.

Már nem írok verseket,
nem szövök új terveket.
Áldatlan az állapot,
élni, mint az állatok.

Egyre azon jár eszem,
hogyha nem is vétkezem,
miért ez a büntetés,
hogy a szerelem kevés?

Nincs kezemben hatalom,
ember voltom nem adom,
hatvanhárom évemet.
Csak lesz, aki eltemet.

A hegy

A hegy magas volt.
Mára kis domb sem maradt,
mert madár szállt rá.

Rosszkedvem tavasza

Rosszkedvemnek telét a napsütés
Sem távolítja messze tőlem el
Hiába már, ha véget ér a tél,
hiszen szavamra senki sem felel.
Bár még élek én; mint púp a háton,
olyannyira kell nékem életem,
utamnak végét még nem is látom,
de a tavasz már nem üzen nekem.

A választás a múlt ködébe vész,
hogy lett volna jobb, még ma sem tudom.
Ez se csábított, mint az édes méz,
de a következőt már nem futom,
a kört, mondtam magamnak csendesen.
Így maradtam nálad hát, kedvesem.

És most rosszkedvem telét a Nap sem
űzi el, amely odakint ragyog,
kérdésemre rosszindulat felel,
amióta karanténban vagyok,
mert eltűnt már belőlem a virtus,
azért sem fejelem le a falat.
A munkát majd elvégzi a vírus.
A világ meg majd nélkülem halad.