Hogyan? Hová?

 Charles Olson The Songs of Maximus: Song2 nyomán

semmi nincsen rendben
és én is azt kérdem magamtól folyvást (és én is
             része vagyok azoknak a dolgoknak
             amelyek elromlottak)
hogyan és hová is menekülhetnénk
       mit is tehetnénk
amikor még azok is
      akikben meg kellene bíznunk
csakis pusztítani való ellenséget
      kiirtandó férget
látnak bennünk
      és mindenki másban
                aki életet szeretne élni
e járó hullákkal teli
      temetőben?

Nem találtam. Beesteledett

Az utcák torkolatából alkony szivárog,
mint eldördült lövés után
puskacsőből a füst.
Még nem megyek, még kivárok,
bár már a holdkorong néz rám bután
az égről, mint fénylő ezüst.

Indulnom kellene lassan haza
az utak tekergő belein keresztül,
még mielőtt leszáll az éj,
bár időbeosztásom nem szoros: laza.
Vállaimon sötét kereszt ül,
és nincsen hang, hogy szólna: ne félj!

Még várok egy negyedórát, amíg teljesen
be nem sötétedik,
és azután elindulok.
Ha addig nem lesz változás, tovább nem keresem.
Mindegy. Tudom, végül így is,
nélküle is elmúlok.

Lepketánc

Ősz fejem körül az éji lepkék
csaponganak oly rendületlenül,
névjegyüket nálam, hogy letennék,
ha a fáradt idő az éjre ül,
s hiába is kergetném el őket,
egy rebben el, a többi visszaszáll;
csak nem tudok szabadulni tőled.
Pedig olyan rövid volt az a nyár.

S a lepkék csak egyre-másra jönnek,
ha fény világol, vagy hogyha sötét
önti el a fényt. Mi baja önnek?
kérdik, miért nem issza már sörét?

Talán, mert a lepkék visszaszállnak,
míg csak helye lesz arcomon szakállnak.

Louise Glück: Krátertó

 Háború volt jó és gonosz között.
Úgy döntöttünk, a testet hívjuk jónak.

Ez tette a halált gonosszá.
A lelket teljesen
a halállal szembe fordította.

Mint gyalogos katona,
aki nagy harcost szolgálna, a lélek
a test mellé szegődött.

Ellene fordult a sötétnek,
a halál minden formájának,
amelyet csak felismert.

Honnan jön a hang,
amely szerint azt kell higgyük,
a háború gonosz, amely szerint

azt kell higgyük, a test tette ezt velünk,
az késztet félnünk a szerelmet

There was a war between good and evil.
We decided to call the body good.

That made death evil.
It turned the soul
against death completely.

Like a foot soldier wanting
to serve a great warrior, the soul
wanted to side with the body.

It turned against the dark,
against the forms of death
it recognized.

Where does the voice come from
that says suppose the war
is evil, that says

suppose the body did this to us,
made us afraid of love—

Szétesik

Mindünk szívében égi tűz, ha égne,
az életünk lehetne szebb talán,
de világunk szétesik, mint a kéve,
s vad ár dörög minden várunk falán.

Hiába bármi. Összeraknád fejben,
szanaszét zümmögi magát a lét,
és csak vergődsz a napok között,
mint a légy a tejben,
és bárhogy taposol,
sohasem éred el a mesét.

Az évek közben darálóba fognak,
vér fröcsög a szívből, a csont meg úgy ropog,
mint amikor csirkecsonton vad táncokat ropnak
valami elfeledett törzsi táncosok.

És nincs menekvés.
Csak tapos a csizma,
hogyha nincsen, aki megölelne.
A tompa kés
holnap tompább, mint ma,
nyiszál,
hajcsomók hullanak öledbe.

És a világ,
amely oly összefogott volt,
már szétesett:
puszta és sivár,
vagy lehet,
csak benned van egy szürke folt.
Az ember verset vakog.
Vagy halálra vár.

Nyomorultan szeress

Engem nyomorultan szeress!
Három napos borostás-részegen,
hogy csak vigyorgok vissza vén-hülye-félszegen
elhagyván télikabátomat egy padon!

Bennem ne kellemet keress!
Könnyű szeretni fiatal-délcegen,
amikor jó erőben van még mindkét kezem,
és viszonzásként fényes jövőmet adom.

Rankine-t olvasva

 Észveszejtően nyikorog a csuklós busz, a sárga kapaszkodó rudak billegnek szemed előtt, amint a mobil kezedben táncoló, világító téglalapjáról fölpillantasz; Claudia Rankine-t olvasol, aki éppen megállapítja, hogy fekete nő létére egészen kellemesen illatozik a blúza a buszon, amely - feltehetően - zörög vagy nyikorog, és a kapaszkodók szintén billegnek az ember (asszony - akkor huszon- éves, fekete nő) szemei előtt, amint felpillant mobiljából, vagy gondolataiból.
Ő fölteszi szemüvegét, ez különbözteti meg a többiektől, írja, te leveszed és zsebre teszed, mostanában könnyebben olvasol nélküle, egyébként is az elmúlt három hónap során kettőt már elveszítettél buszon billegve, ez a legrégebbi, utoljára három éve hordtad, mielőtt a barátod felesége nem csinált neked egy új multifokálisat. Gondosan hátra lapozott a katalógusban, innen válassz keretet, az utcáról beeső vendégeknek idáig nem lapozunk el, nekünk is élni kell valamiből, ezek az olcsó keretek. Azt hagytad el. Meg egy másikat.
Közben már átszálltál villamosra, az Oktogon metróállomásnál jársz, Claudia Rankine a buszon maradt, talán egy Greyhoundon utazik éppen, majd egyszer még talán megtudod, eláll-e az eső a busz ablakán kívül, amit az imént, szemüvegét feltéve konstatált - talán éppen New Yorkba tart egy felolvasásra, vagy Al Filreis invitálására Philadelphiába - bár oda nem utazik el, hiszen azokon a felolvasásokon mindenki élő youtube streamelésben és video konferenciákon vesz részt kiváltképp ebben a pandemikus helyzetben.
Ismét felpillantasz, mindjárt megérkezel, füledbe zeng "ha valaki ezt nem teszi meg, munkatársaink kizárják az utazásból", és amint a melletted beszélgető (fehér) nő mondja a másiknak, "az nem a harmadikon van, a másodikon", a következőnél leszállsz.
Bűzlik a levegő a maszk alatt, biztosan a gombás fertőzéstől -- biztos vagy benne, hogy egy maszktól kaptad még tavasszal, és azóta nem sikerült tőle megszabadulni - , megérkezvén le is veszed, lefújod kezeidet alkoholos fertőtlenítővel, bekapcsolod a gépet, és miközben a nap várható eseményeit veszed számba, délután végre eladod a huszonöt éve megvásárolt telket, amely már akkor sem kellett a családban senkinek, és amelyet egy évtizede próbálsz eladni, no magadat azért annyira meg nem törve ez ügyben, és még haza is kellene érni, hogy az egyik, a másikat időben ütő, online programod legalább egy részén részt tudj venni - magadnak tartoznál csak vele -, ismét Claudia történetét olvasva, a háttérben folyton ott zizeg a fejedben - szívedben (?) - egyfajta önvád: harmadszorra már elutasítottad, hogy segítsél, bár igaz, kerek-perec megírtad, az előző(ke)t nem kell megadni, de mégis elutasítottad, hiszen ez mégsem tartható a végtelenségig ismétlődően hatvanhármon felül így hét év után.

Úttest

 Forgalomtól elzárt terület.
Az aszfalt felbontása előtt festették.
Negyedébe friss aszfaltozás ékelődik.
Autók sora megy keresztül rajta.

Dupla záróvonallal védett autóbusz sáv.
Külső sávban autó jön,
U alakban fordul
a kétszer dupla záróvonalon keresztül.

Vékony vízfilm az aszfalton.
Vagy csak a hőségtől tükörré vált levegő-réteg?

Megállok a járda peremén, elengedem a buszt.
Megáll, sofőr int, menjek át.
Mögüle gyors személyautó húz ki elém.
Elsöpör.

Sárga, kerek levelek a fa alatt a járdán.
Megcsillan raktuk a délutáni napfény.
Ki lehetett ennél a fánál Júdás?

Nyávog a bazalt.
Itt-ott csorba fogsorok.
Gömbölydedre koptatták az évtizedek.

Szürke világosabb és sötétebb foltjai.
Egymásba hatolnak,
egyenesek választják el őket.
Közművek története van beléjük írva.

A feketerigó

A rigó a fán ült mozdulatlan.
Lassan beesteledett.
Két szeme feketén izzó katlan.
Most a hó is megeredt.

Szél támadt, szédülve néztem:
talán lába odafagyott?
Miért nem repül el? Nem értem.
Ittléte okafogyott,

itt nem kap enni. Nincs kitéve
szalonna vagy dió,
nincs gyümölcs fa alá kerülve,
élelem, rigónak enni jó.

Nem pislant, csak néz előre,
Tollait borzolja szél.
Hangja sincs. Nem megy telelőre.
Vajon tavaszt még remél?

Végleg sötét lett végül,
és már nem láttam a madarat,
hogy aztán elrepült? Leszédült?
Másnapra nyoma sem maradt.

Wallace Stevens: Egy feketerigó tizenhárom nézete

 I.
Húsz hófödte hegyen
az egyetlen mozgó dolog
a feketerigó szeme volt.

II.
Három eszméletem volt,
mint egy fának,
amelyen három feketerigó ül.

III.
Feketerigó forgolódott az őszi szélben.
Parányi része a pantomimnak.

IV.
A férfi és a nő
egyek.
A férfi, a nő és a feketerigó
egyek.

V.
Nem tudom, mit szeressek jobban,
a hajlítások szépségét,
vagy a sejtetések szépségét,
a feketerigó dalát,
vagy ami utána jön.

VI.
A jégcsapok barbár üveggel fedték be
a hosszú ablakot.
Egy feketerigó árnyéka
járt rajta oda-vissza.
A hangulat
az árnyak között
egy felfejthetetlen okra vezethető vissza.

VII.
Ó, Haddam vékony férfijai,
miért arany madárról képzelődtök?
Nem látjátok,
hogy asszonyaitok lábai körül
a feketerigó utánatok jár?

VIII.
Ismerek nemes hanghordozást
és tiszta, ellenállhatatlan ritmusokat;
de azt is tudom,
hogy a feketerigó ott van mindenben,
amit csaki ismerek.

IX.
Amikor a feketerigó elrepül a szem elől,
megjelöli a peremét
a sok kör egyikének.

X.
A zöld fényben szálló
feketerigó láttán
még az összhangzás kerítói is
élesen felkiáltanak.

XI.
Üvegkocsiban
utazta át Connecticutot.
Egyszer csakl félelem nyilallt belé,
és tévedésből
feketerigó-csapatnak nézte
a kocsi árnyékát.

XII.
A folyó folyik.
A feketerigónak repülnie kell.

XIII.
Egész délután este volt.
Havazott,
és havazásra állt.
A feketerigó
csak ült a cédrus ágán.

 

"Thirteen Ways of Looking at a Blackbird"

by Wallace Stevens

I

Among twenty snowy mountains,
The only moving thing
Was the eye of the blackbird.

II

I was of three minds,
Like a tree
In which there are three blackbirds.

III

The blackbird whirled in the autumn winds.
It was a small part of the pantomime.

IV

A man and a woman
Are one.
A man and a woman and a blackbird
Are one.

V

I do not know which to prefer,
The beauty of inflections
Or the beauty of innuendoes,
The blackbird whistling
Or just after.

VI

Icicles filled the long window
With barbaric glass.
The shadow of the blackbird
Crossed it, to and fro.
The mood
Traced in the shadow
An indecipherable cause.

VII

O thin men of Haddam,
Why do you imagine golden birds?
Do you not see how the blackbird
Walks around the feet
Of the women about you?

VIII

I know noble accents
And lucid, inescapable rhythms;
But I know, too,
That the blackbird is involved
In what I know.

IX

When the blackbird flew out of sight,
It marked the edge
Of one of many circles.

X

At the sight of blackbirds
Flying in a green light,
Even the bawds of euphony
Would cry out sharply.

XI

He rode over Connecticut
In a glass coach.
Once, a fear pierced him,
In that he mistook
The shadow of his equipage
For blackbirds.

XII

The river is moving.
The blackbird must be flying.

XIII

It was evening all afternoon.
It was snowing
And it was going to snow.
The blackbird sat
In the cedar-limbs.

 

Henry epilógja

Henryről írtam hónapokon át,
a szobából kiutat mint talált,
hogy' lelt társra, mint vesztette el,
és hogy világa kit érdekel?

Most fán pörög, mint a szélkakas,
fekete arca mosolyt nem fakaszt,
rézpénze nem volt, hát el nem gurult,
bezártsága mára már a múlt.

Henry angol név, de magyar.
Itt is hasít a vaddisznó agyar,
és nem kell ahhoz egy kamarilla,
hogy lezáródjon egy szempilla.

Henry él, bárha meghalt,
története is örökkön tart.
Rá van írva levélre, szélre.
Olvasod? Nehezen értheted félre.

Hatvanas bemutatkozás Donika Kellynek

(Fourth Grade Autobiography from Besiarium by Donika Kelly)

Csepelen élek én, in Hungary, Budapesten.
Nincsen első, sem hátsó udvarom.
Cigánykereket rég nem hányok nappalon, sem esten,
a sózott szilva nem az én műfajom.
Régen volt, hogy szétmorzsoltam
a zöld füvet ujjaim között.
Apámmal van vagy negyven éve,
hogy pingpongoztunk lenn, az asztalon,
és nem, a felkelésektől nem félek,
az éjsötét pedig mára a rokonom.
A reggeleknek napsütése
itt nem ázsiai üzletekre esik,
és ha meredten bámulok az éjbe,
saját démonaim űznek.
Otthonos már mindegyik.

Van egy öcsém. Megfontolt ember.
Tudja mindig pontosan, hogy mit tegyen,
és dolga néha sok, akár a tenger,
beosztja jól, legyen mikor igyon, egyen.
Kutyám az nincsen. Macska sem lehet,
egyikre sem vágyom oly nagyon,
itt nem foghat úgysem egeret,
a kutyát meg úgyis én untatom.
Nincs olajfánk. Füge sem nő meg.
Ez itt nem Kalifornia.
Nem fekszem fűben kint a kertben este,
a szomszéd sem.Nem kell kaszálnia.

A felhők épp úgy jönnek-mennek erre,
ahogyan más égboltokon,
de senki sem jár már innen táncestre
sem hétköznap, sem szombaton.
Itt az öregek sem dominóznak.
Csendben én is meghúzom magam,
és hálát adok olykor a sorsnak,
hogy hó végén van egy huncut vasam

Orfeusz leszáll

A kő alól a féregjárat
néz sötéten.
Ne tátsd a szádat!
Talán pajor, giliszta
van a mélyben.
Ez út kivisz ma
végleg innen,
vagy a mélybe szédül most az elme?

Veled van-e az életnek szerelme
még, vagy végleg elhagyott?
Tűzeső esik. Hideg. Sötét az ég,
ami virág volt, mind elfagyott,
hiába pengeted a lantot szépen!

És a kő alól a féregjárat
néz sötéten,
mint a képen,
amelyet elméd vásznára vetít.
Talán nincs benne éppen,
ami árthat.
Más is volt a mélyben.
Aki megáll, és visszanéz,
mindig veszít.

http://www.ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/5105-hatvanas-bemutatkozas-donika-kellynek.html

Henryvé vált

Éjjelente hánykolódik a kis szobában,
hallom, ki se kapcsolja már a számítógépet,
folyton a telefonját bújja, pötyögteti rajta
vacak szövegeit.

Nem jön a hajnal, a megváltó már többé,
mint élő halott, mozog az évek éjén keresztül,
mintegy folytonos delíriumban vergődve
nem jut a fényre.

Kívülről szorítja, belül megfeszíti magát,
elhanyagolja a külvilágot, csak ellenségnek lát
mindent és mindenkit, viselkedni próbál, de
Henry lett belőle.

Motozás a falban

Folyamatos a motozás a falban,
mintha csak férgek rágnák a szemetet
ott bent mindig; én most hallom is őket,
hogy hallgat a fejemben a sípolás.

És már nem is tudom, mit is akartam
most éppen versben közölni veletek,
hogy leültem verni a billentyűket,
elment, átvette helyét valami más.

Valami képzet, hogy a falakon túl
csak a semmi, a pokol szája mered,
és lehetsz akár szolga is, akár úr,
ha nem találod sehogy sem a helyed,
a motozás ott folyamatos lehet,
mintha férgek rágnák bent a szemetet.

74. Henry és a repülő

Repcsit bámult Henry vonatablakból.
Meredeken ment fölfele.
Persze nem Henry, hisz az egy öngól,
a költőnek van még ennyi esze.
- Hova repül a gép? Mi tartja fenn ott?
Mi lesz, ha egyszer leesik? –
Tátott szájjal néz ki Henry az ablakon.
Mások tátott szájjal meg őt lesik.

Mr Csont szól. - Henry, repülőt nézel?
Már megint min jár gyenge eszed?
Elvágyódol innen? Mindjárt elvérzel!
Ne hordd arcodon minden sebed!
- Azon jár az eszem, rég ültem rajta.
Világ fölött lenni élvezet.
- Henry, nem vagy te ily fölülős fajta!
Neked kockádban van a helyed.

De Henry egyre a repülőt nézi,
míg el nem tűnik a felhők között.
Neveti egy kölyök, csitítja egy néni,
- de anyu, a bácsi olyan lökött!
És az a másik, ott vele szemben,
nézd, oda nyúl, megfogja kezét!
- A két perverz állat! Azok szememben.
Hogy ki nem sütik az ember szemét!
 

Töredékes tanítások

(szonettversenyre készült 30 perc alatt megadott rímekkel)

Ezen a léten jobban más nem ront,
mintha életed élni nem mered.
Törhetne rád ma bármiféle gond,
ne bánd sosem, ha betelt a keret

A szenvedés az mindig létet bont,
s ha van gyümölcs, amely érett, leszedd!
Mégis legyél, aki ellentmond;
a bátortalan végleg elveszett.

Ki vállain a világot hordja,
arra kalapáccsal sújt le e kor.
A jópofi az sosem más: dekor.
Aki gyáva, az mindenki rongya.
Ha végleg elfogyott a maradék,
vár reád a végső szakadék.

 

Schönberg: Klavierstücke - Maßig

Tétován bolyong, kering a gondolat
leírni végre mind a gondokat;
talán kis megnyugvásra lelni végre,
amíg majd el nem jön a vége.

Az olykor lengén lebbenő lepel
mögül a szellő néha rád lehel;
szólít egy más világnak érzete
a szív, az elme megrendül bele.

Decrescendo arpeggiók zongorán,
aztán elúszik légbe mindahány;
elmúlik végleg majd a pillanat,
és még az visszfény sem marad.

A fákról fájdalom folyik

A fákról fájdalom folyik
tövükben tócsákba összegyűl.
Kiszárad bizonyos fokig,
vagy világunk benne elmerül.

Egyre csöpög a fájdalom,
mint októberi, hideg eső.
Versbe írását vállalom,
bár földre húz, nem fölemelő.

A fákról fájdalom folyik,
végigpereg ráncos törzseken.
Ismételheted tébolyig,
hogy régen elmúlt a szerelem..

Egy gondolat

A fejben zakatol egty gondolat.
E gondolat zakatol a fejben:
vajon én okoztam a gondokat,
én tettem a legyet be a tejbe?

Mint jég, ha zeng, úgy cseng a fül belül,
a fül csak cseng, ahogyan zeng a jég,
de a Nap nem kél most, az éjre ül,
és én nem mennék, de maradnék még.

De a gondolat mindegyre borzaszt,
elrémít szinte a gondolat,
és minden jövendő vágyat sorvaszt,
hogy csak én okoztam a gondokat.