Az utcák torkolatából alkony szivárog,
mint eldördült lövés után
puskacsőből a füst.
Még nem megyek, még kivárok,
bár már a holdkorong néz rám bután
az égről, mint fénylő ezüst.
Indulnom kellene lassan haza
az utak tekergő belein keresztül,
még mielőtt leszáll az éj,
bár időbeosztásom nem szoros: laza.
Vállaimon sötét kereszt ül,
és nincsen hang, hogy szólna: ne félj!
Még várok egy negyedórát, amíg teljesen
be nem sötétedik,
és azután elindulok.
Ha addig nem lesz változás, tovább nem keresem.
Mindegy. Tudom, végül így is,
nélküle is elmúlok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.