Urbánus délután,

és némileg talán
képzetes.
Hiszen a sík fölött csak most kelt föl a Nap.
A szívben hófalak,
bár kint a barkaág kibomlott,
és tavasztól megőrült madarak
harsogják szertelen
az életnek dalát.

Vírus jár az ablakunk alatt.
Az este rejt sok veszélyt,
ha utcára mész,
vagy ha bent maradsz,
csakúgy:
a falban bent zsizseg a képzelet,
és nincsen, ami visszafogja már,
ha este lámpaoltás után
ágylábat ostromol a sötét.

Csak egy lehetne pajzs a rémek ellen,
elfoszlott régen,
évek óta elhagyott,
mint ruha a testről,
szerelmes ölelésben,
lehullt,
most csomóba gyűrve fekszik
egy homályos sarokban.

A délután még olyan városi.
Bár képzetes,
hiszen csend itatja át,
csak a ház előtti fákon zengi
mintegy több százezernyi cinke
a mások életének
harsogó dalát.