A Toronyépítő

Csakis azért vándorlok át a szomszéd toronyba
minden áldott nap, mert megszoktam, hogy melózni kell.
Én nem voltam soha senkihez goromba,
és hogy mások itt hagytak mindent, az sem érdekel.
 
Reggel fölkelek, hogy szemembe világít a Nap,
átmegyek két függőhídon, fölszedem, ami kell,
és kalapál az ember, míg majd a légbe harap,
aztán csak jön valaki aki majd lekicsinyel.
 
A tetőn minden olyan szép, ha nem dühöng a szél,
csak tornyokat látni. A mély rejtelmekről mesél,
hiszen annyi minden csoda lehet odalent!
 
A tornyot folytatni kell. Az ég messze és közel.
Hogy más mindent itt hagyott, már régen nem érdekel;
ami a napokat megszabja, a munkarend.