Ítéletnapon túl

Én szerettelek túl ítéletnapon.
Az ítéletet már meghoztad régen.
Azóta fekszem kint a hideg havon,
zéró alatti fagyban, jeges szélben.

Fejemre hópelyhek hullnak. Hagyom.
Szívem forró, hűlni mellkasom tépem,
de gazdag vagyok: emlékem egy vegyon,
és bármi történik, megőrzöm épen.

Én szerettelek túl ítéletnapon,
azóta tépnek rémek sötét éjben,
botorkálok látástól fosztva, vakon,
a jeges tüzet sem látom a mélyben.

De, mert ismertelek, mindezt nem bánom:
bennem maradsz túl életen, halálon.