Gyermekkor

 Tantonak - Vasszem - neveztek
a Sós Sziklák Völgye után
- milyen gyermeki irónia:
szemüveges indián,
még jó, hogy nem Üvegszem lettél -
és furnér csatabárddal, -pajzzsal,
amelyre a bölényvadász Feketelábúak
bölényfejét ragasztottátok papírból
rohangáltatok a ház melletti prérin.

A lányok még furcsa, másik nép tagjai voltak,
akár csak a felnőttek,
akikkel közös nyelven beszélni
sem igen lehetett.
A közös nyelv kialakulása még évekig várt magára,
noha tudtatok a titokról, amely elválasztja
bölényre vadászó, és egymás között háborúskodó
népeket
az ő fecserésző-sustorgó,
folyton új- és új törzsekbe tömörülő és szétváló
népeiktől.

Tantonak - Vasszem - neveztek szemüveged után
- ki hallott még szemüvefes indiánról!? -,
amíg a bunker építése után saját csapdátokba nem esett
Pida - az Őzlábú - hogy ölben kellett kettőtöknek
a sebészetre cipelniűk.
Ugyancsak ő volt, akit később ismét ketten cipeltetek hazáig,
miután a hinta védőkorlátján egyensúlyozva
kétfelé csúszott a lába, hogy lovagló ülésben esett a korlátra...
Akkor már nem indiánoztatok,
hanem az O Ügynökség ügynökeinek szerepét játszottátok
egy-két hónapig, mire végleg véget nem ért
a gyermekkor.