Képek

Képek előtted. Kettő.
Most zöldesnek látszik köztük a fal.
Pedig tudod, hogy fehér.
Különböző a méretük.

Az ablak előtti bokor teszi.
Már két hónapja újra zöld.
Az egyiken virágok nyílnak,
a képek közül, a falon.
Nagy, légyevő virágok.
Bár nem is azok, de mégis.
A levelektől kap a fehér
zöldes árnyalatot a falon
az ablak előtti bokorétól.
A képen lévőnek nincs levele.
Mintha görcsös kezek markolnának földbe,
és szögletesen égre üvöltene
a virágzó fa.
A képen. Az egyiken.
Mint Picasso Guernicája.

Az égre üvöltő lóval.

A másik kisebb. A kép.
Ádám és Éva. Éva lába vízbe lóg.
Patakparton ülnek.
Még a kiűzetés előtt.
Nem szakítottak még almát;
a fa az előző képen
már ismeri a jövőt.
Alma helyett húsevő virágot érlel.

Ádám és Éva körvonala tussal kihúzva,
vízfestékkel festve.
Csípőd ívét rajzolnám
tussal rizspapíron.
Aztán majd elveszek mellettük lévő
fa mögött burjánzó,
szintén húsevő virágok alkotta bozótban.

Végleg.

Most szélcsend van.
Lógnak a levelek az ablak alatti bokron.
Majd éjjel püföli ágaival
az ablakot,
hogy a falakból kihívja a rémeket,
üldözzenek be
a húsevő virágok bozótjába
a húsevő virágos,
görcsösen földet és eget markoló
bokor mögé.

Örökre.