Tudatlan vagyok

 Olyan tudatlan vagyok!
Jövőmet csak sejtem:
ha már szemem nem ragyog,
és leáll minden sejtem,
vajon lesz-e még világ
rajtam kívül, emberi?
Ahol még szívet kirág
a magány? Azt szenvedi
vajon utánam ember,
vagy gép lesz majd mind hamar,
amely a mást nem meri
tenni, amit szív akar?

Olyan tudatlan vagyok,
mert nem láttam előre,
hogy a tömeg csak gagyog,
sosem áll ki tetőre
megmutatni önmagát,
felemelni a kezét,
hogy eddig, és ne tovább!
Mindez már volt, és elég!

Olyan tudatlan vagyok!
Mind elszálltak felettem
az évek. Amit hagyok,
néha belegebedtem,
mégsem jött meg az eszem.
Lám még most is azon jár,
hogy verset ír a kezem.
Nem ölel, nem kalapál.

Olyan tudatlan vagyok!
Én tanítsak másokat,
milyen sárga az agyag,
amikor sírt ásogat
önmagának az ember,
amelybe belelövik?
Halottunk, mint a tenger.
Számlálhatnám reggelig.

Olyan tudatlan vagyok!
Nem volt evolúció.
Millárd évet hagyott
ki a revolúció
az emberi tudásból,
mert a tudás: hatalom.
Nem is írnék most másról,
de vajon még akarom?