Benne maradsz

Az egyik pillanat éppen olyan jó,
mint a rá következő,
hogy meggondold magad.

Az egyik nap éppen olyan jó,
mint a sok-sok azt megelőző volt,
hogy döntésre juss végre,
hiszen valahol érzed,
sőt bizonyossággal tudod,
hogy ez így nem mehet tovább a végtelenségig.
Nem mehet a végtelenségig,
hiszen az életed véges.

Ebben maradsz végleg.

Miért a semmi?

 

Miért szeret engem a semmi?

Én hívatom talán?

Miért kell bele menni?

Hogy az álljon házam falán:

itt is élt egy senki.

Szeretett és szenvedett,

egész élete ennyi:

meg nem elégedett?

 

A semmi miért szeret engem,

hogy éj időn ő látogat,

ha előle hova mennem

nem lehet, és nem szabad?

Csak a ritmusba merülhetek,

csak a dallam az életem,

és ha elfogynak majd a versek,

csak a semmi marad velem.

Tüntet a nemzet

Tüntet a nemzet az utcán
Zsarnokot támogat.
Félrevezetve durván
megkövez másokat.
Nincsen ellene semmi
észérv, védelem.
Elmegy, ha el kell menni
a józan értelem.

Tüntet a nemzet az utcán.
Csatorna háborog.
Jövőről mit sem tudván,
az egyes táborok
más tőkéseket védnek.
A két fél ölre megy,
Nem értik, olyan vének,
mi az az egyszer egy.

Tüntet a nemzet az utcán.
Új kifosztót akar.
Mint farkast hívja a bárány,
hogy jöjjön ő hamar!
A medvét űzze el innen,
a mézet ne egye el,
s hogy mi lesz a sok kecskével,
arra senki sem felel.

Hitvesztés

Háza előtt fűben fekszem,
emeletről néz az exem.
Becsukja az ablakot.

Fölnézek a fényes égre.
Minek fekszem itt? Mi végre?
Fölkelek, elballagok.

Ha valami idehúzna,
már redőnye is lehúzva.
Minek jönnék én ide?

Noha erős volt, mint oszlop,
az idővel szertefoszlott:
eltűnt az ember hite.

Állandóság

Elmentünk apával sétálni egy órára.
És most körbe kell járnom a lakást.
Mert mi van, ha megváltozott közben minden?
Mi van, ha eggyel több a szobánk,
vagy nem ott van a konyha, ahol volt?
Mi van, ha már nincs is meg a szobám,
vagy nem találom meg benne az ágyamat?
Hol fogok aludni akkor?
Ezért jól meg kell nézzek minden sarkot, falat, szögletet:
igen, ez itt van, és erre is így emlékszem.
Az ajtó balra nyílik, nem fordult meg,
és ha így állok, az ablak jobb kézre esik.
Még soha nem változott meg semmi,
amíg távol voltam.
De mi lesz, ha holnap megváltozik?

Permanence

Dad and I went for a walk for an hour.
And now I have to walk around the apartment.
Because what if everything changed in the meantime?
What if we have one more room,
or kitchen is not where it was?
What if I don't have my room anymore,
or I can't find my bed in it?
Where should I sleep then?
Therefore I have to examine each and every walls and corners:
yes, it’s here, and I remember that too.
The door opens to the left, not turned,
and if I stand that way, the window will fall to my right.
Nothing has ever changed,
while I was away.
But what if it changes tomorrow?

Napi mese

 Autóbusz gurul lefelé a hegyoldalon szerpentinen. Motorfék, a sofőr időnként lábféket használ, és hangosbemondón felszólítja az utasokat, hogy senki se mászkáljon, mindenki maradjon a helyén, sőt biztonsági öveiket (buszon!) is csatolják be.
Újabb kanyar következik.
A sofőr egy szavazó lap-csomagot ad hátra az utasoknak, szavazzanak: jobbra vagy balta tekerje el a kormányt, és mennyire, fékezzen, vagy gyorsítson,be- vagy kikapcsolja a szélvédő ablaktörlőjét, és fel- vagy lekapcsolja a belső világítást.
Kívül lassan leszáll a köd, és az utasok látják az ablakokon: az égből ónos eső kezd cseperészgetni, ami ráfagy az ablakokra. Ráadásul a kocsikísérőt kizavarta a sofőr a tetőre, és az most vizet folyat le a busz oldalán, óvatosan,hogy minden ablakra jusson.
A buszban bekapcsolták a belső tv hálózatot, azon folyamatosan a megtett úton készült felvételek és hülye kvízjátékok értelmetlenné zagyvált keveréke megy, amelyet néha egy-egy komor tekintetű óvodás narrátor szakít meg, aki közli, hogy most hagytunk le egy másik buszt, amelyik az út menti szakadékba fordult...

Kíváncsi vagy

Arra vagy kíváncsi, miért olyan rezignált a versem.
Hogyan mondjam el, hogy ne mondjam túl nyersen?
Nekem hosszú évek óta itt van már az este,
ami színes volt is egykor, szürkére van festve.

Arra vagy kíváncsi, miért jó ez az élet:
mindig szürkét látni, sohasem fehéret.
Megmondom, mielőtt új kérdésre térnél:
ez világosabb a végső feketénél.

Pokrócon

 Apró fodrok a szürke pokrócon;
a bolyhok, mint szélfújta hullámok
a csendes víz fodrozódó felszínén,
és amint árnyjátékot játszanak
a kristálytiszta víz fenekén.

De ott nem látszik a fodrok között
a valóság finom szálas szövete.
A fodrokat ellenben itt is, akár csak ott
oda nem illő dolgok tarkítják:
papír foszlány --- pedig ritkán olvasok már papírról -
morzsa --pedig nem eszem ágyon fekve,
rómaiasan, mintha kereveten hevernék -
vagy hajamból hullott korpa - pedig
rendszeresen mosom a hajamat (is).

És mégis: most jól megnézve olyan ez a pokróc,,
mint a meggyalázott Éden tengerpartja
a kőolajba ragadt madárhullákkal,
mint vasárnapi piknikezők eldobált konzervdobozaival,
késő éjjeli szeretkezők használt óvszereivel
teleszórt tengerparti homoksáv.

Mint az élet szárazföldjének homoksávja a
halál végtelenbe nyúló tengerének partján,
amikor az ember "szomorú, vizes síkra ér."

Ha fáj

Ha fáj a szív, azt visszafogni kell.
A semmi hív? Az ember nem felel,
mert hinni kell, hogy élni jobb kétségek között,
mint faágon lengedezni fagyott föld fölött.

Ha ég az ég fejed fölött, s belőle hamu szitál,
és a fagy szívedbe költözött, tudd, elmúlt a nyár.
De a tél is tartogathat még meglepetést neked,
teljessé teszi talán elrontott életed.

Ha fáj a szív tehát, talán azt visszafogni kell.
De visszafogjam akkor is, ha örömről énekel?
Hisz túl magasból a zuhanás igen nagy lehet.
De ha nincsen ború, sem derű, minek az életed?

Bizonyos fényhiány

Mindig van egy bizonyos fény,
amelyben látszanak a dolgok.
Sötétebbnek, mint ami tény,
amikor sosem vagy boldog.

Nem a világ változik meg,
hanem mi változunk magunk.
Száraz ágként, Nazim Hikmet,
saját börtönünkben vagyunk.

Ha fáj a szív

 Ha fáj a szív, azt visszafogni kell.
A semmi hív? Az ember nem felel,
mert hinni kell, hogy élni jobb kétségek között,
mint faágon lengedezni fagyott föld fölött.

Ha ég az ég fejed fölött, s belőle hamu szitál,
és a fagy szívedbe költözött, tudd, elmúlt a nyár.
De a tél is tartogathat még meglepetést neked,
teljessé teszi talán elbaszott életed.

Ha fáj a szív tehát, talán azt visszafogni kell.
De visszafogjam akkor is, ha örömről énekel?
Hisz túl magasból a zuhanás igen nagy lehet.
De ha nincsen ború, sem derű, minek az életed?

Árverés

 Volt az a kölcsön: "élni kell,
de később jobb lesz majd talán."
Most alku megy a kert falán,
és minden licit kicsinyell.

Házad árverezni jönnek.
Bár csak munka volt az élet,
büszkeséged már nem véded,
árát látod minden szögnek.

Házad árverezni jönnek,
hiába voltál nagy legény,
már elhagyott a jó remény.
Nem segítenek a könnyek.

Gőzmozdony

 Közeledik a végállomás.
A késésért nem lesz már hibás.
Fűtőházba tolják, ott marad,
füstje sem kerget majd álmokat.

A kalauz nem jelez neki,
a menetrend meg sem ismeri.
A szemafor majd pirosra vált,
ha füstje a múlt ködébe szállt.

Múzeumban áll egy ideig,
amíg végleg szét nem szerelik.
Kazánjában nem izzik a szén,
lesz még másik mozdony, de nem én.

Kosztolányit olvasva

Volt egy percem a mai zűrzavarban,
s kezembe vettem Kosztolányit én.
Közben mindent majdnem összekavartam,
amíg olvastam tőle könnyedén.

Akác lilult a ház előtt az úton,
alatta voltak játszótársaim,
nevetésüket soha meg nem únom.
Elidőznek még rajtuk álmaim.

Áll még a ginko a Kun Béla téren?
Két karéjú levele rég lehullt?
Alatta jártam. Az volt nagyon régen.
Fejemben itt van, de az már a múlt.

És nem állnak már fák a Bartók úton.
Az Üllőin is nagy a forgalom.
De lábaim még nem is nagyon húzom,
s amit megélek, még nem borzalom.

Össze-vissza egyre csapong az elme
a csengetés hangfüggönye mögött.
Mind elhagyott az életnek szerelme.
Más is az, vagy csak én vagyok lökött?

Volt egy percem ma reggel, a homályban.
Az óra jár, hát elszállt az hamar.
A csengő zúgás most egyetlen társam,
de lassan szinte már nem is zavar.

Vízparton

 Fejem fölött a fán harkály kopácsol.
Odébb a földön egy varjú rikácsol.
Zavarja tán, hogy az a harkály ácsol.
Ládát nekem?

Hattyú repült a víz fölött lebegve,
akár fehér szárnyashajó lehetne.
Imígyen száll el tőlem gyorsan messze
az életem.

A fűz kidőlt. Az ága vízbe hajlik.
Egy nagyharang. A hangja távol hallik.
Vajon milyen idő telik még addig,
hogy szól nekem?

Ha letörik egy zöld gally

 Nazim Hikmet nyomán

Zöldellő ág hajtott lelkemben tavasszal.
Ősszel letörte azt egy nem várt vihar.
Elment azóta sok téli hónap,
ma sem mondhatom, hogy már nem zavar.

Mintha eltörött volna akkor bennem
az égboltot fenntartó, hatalmas erő;
mélységes mély verembe zuhantam,
ahol nem volt élet, csak homály, leverő.

Hazudik, aki nem így érez,
ha lelkében eltörik a zöldellő ág.
"Ugyan! Nem ügy." De mindent bevérez,
ha egy nőnek többé nincsen szüksége rád.