Fáradt vagyok, és képtelen leírni
a házak cikk-cakkos tetejét,
a vasbeton víztornyot
a piszkos-lilás hajnali ég alatt.
A zöld kocsikat és a drótkerítést,
és azt az ezernyi dolgot,
ami a képből még kimaradt.
Indul a H7-es HÉV
a Boráros tér felé.
Csikorog, zökken és csattog a síneken.
Eltelik egypár év,
meredt szemmel nézek a vég elé,
mert folyton elkerült a szerelem.
Nyitva a Korzó,
bár a boltok még zárva.
Vak szemeikkel ablakok alszanak.
Fél óra múlva, bár szívem árva,
már az egész város dübörög, szalad.
Harang szól a Szent Imre téren.
A templom most reggelt üzen.
Újabb nap, akkor is, ha nem kérem;
az élet nem nyolc órás üzem.
Narancs színű a Nap korongja.
Még nem vakítja el a szemet.
Az ember az értéket a mélyből hordja
föl világára. Mint bányából a szenet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.