mert nincs senki sem, aki szeret.
Szállnak egyre felettem az évek,
s viharhoz nem vetettem szelet.
Nem álmodoztam Gangesz-parton,
dzsungel sincsen a szívemen,
ha végig nézem, nincsen pardon:
eltékozoltam életem.
Nincsből jöttem, a semmibe térek,
hamvaimat széthordja a szél,
nem érdekel, így nem félek:
nem lesz, aki rólam beszél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.