Véget ért a szabadság

Szabadságon voltam;
nem végeztem el a penzumot
- mert verset írni is csak rendszerben lehet - ,
és most nézem zordan,
bennem ez a lazaság mit hagyott:
beszűkült korlátokat, nem szabad teret.

Mert akkor szabad a szellem, hogyha szárnyra kap,
ha a gondolatokban, képekben tágas a tér,
bár az ember gyakran önmagába harap,
céltalanul kering, folyton visszatér,
boncolgat, és elfed dolgokat maga elől,
míg hullámzik felszínén a zavar,
tornyot, falat épít, amely majd ledől,
s ha másban nem, magában iszapot kavar.

Az anyag akkor létezik, ha mozog,
s a szellem is csak mozgásban él.
Így van, s marad, amíg a Föld forog,
amíg meg nem érkezik a tél.

Véget ért a szabadság tehát,
a lélek, és a társadalom sem szabad.
Fagy hasogat szét hazát, lelket, mint élő fát,
ha nem emeled föl ellene karod, és szavad.