Hogy nem hivatalosan is beszélünk

Most, hogy végre nem hivatalosan
is beszélek veled,
elmondhatom, hogy már nem érdekel,
hisz a farkam föl sem áll.

Volt rá harmincöt év, elhiheted
nem volt egy diadalmenet.
Kitartottam harminc éven át
rendesen.
Ami még maradt nekem,
az a halál.

Ne jöjj nekem a nagy dumával,
én tudom, hogy neked ez végig megfelelt;
s én nem gyógyítom magam piával.
Az én időm ma már letelt.

És nézd, mi lett belőlem!
Senki. Pedig többre tartottam magam.
Minden reggel hivatalba menni
az időben, ami hátra van.

Jó, tudom, az öt gyerek.
De vajon mind megélnek majd?
Habár a három kettő nem is rossz arány.
Az ember életen át hajt,
de lelkén ott az árny.
S jövőre úgyis rosszabb lesz, mint volt tavaly.

Bár én sem látok át a léten,
számomra is sötét a jövő,
de megrögzött a pesszimizmusom,
csak azt tudom, hogy egykor régen
nem hittem, de többet reméltem,
nem vált be, nem fog. Ezt mára jól tudom.

Ne jöjj nekem azzal se most, hogy
mindezt magamnak köszönhetem!
Azt is tudom, hogy mindig ott hagy
minden szerencse.
Ilyen az életem.

De most, hogy végre nem hivatalosan
beszélek veled, elmondhatom,
hogy minden megy tovább.
Ne rémüldözz! Nincs okod neked rá.
Amíg nem jön értem a halál.