Akármint is volt az, úgy elszállott köddé,
bármint is történt meg, nem történik többé,
heteken át égett tüzes, forró lázban,
hogy akkora lángot még sohasem láttam,
mint amilyet szívem, akkor lángot vetett,
amije volt, érzés, hit, mindent beletett.
Gyáva volt az a szív, de parázslott nagyon,
gyávaságát, hitét meg nem tagadhatom,
de mindegy is most már, csak hamuja maradt,
ami légben szállott, az a földbe ragadt,
a ragyogó napfény mára fakult köddé,
ami volt is egykor, nincs már jelen többé,
vissza nem hozhatja azt semmi hatalom,
és, hogy visszatérne, nem is akarhatom,
és még azt is régen szétfújták a szelek.
Azóta a lélek éjben ráng, tekereg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.