Olykor

Olykor még belém mar hiányod,
de már távol tartalak magamtól;
ami mérgez, azt kihányod,
különben hamar a harang szól.

Olykor még elvétem az utat,
de a megszokás megtart az ösvényen,
amerre a lámpa zöldet mutat,
csak arra megyek, rendesen, szépen.

Olykor még fölkapom hangodra fejem,
de csak más örül valaki másnak,
olykor nem találom meg a helyem,
és utamon hirtelen gödröt ásnak.

Olykor még belém mar hiányod,
átfúj rajtam, mint csontomon a szél is.
Mintha régen meghalt volna világod,
és meghaltam volna vele én is.