fordítás
"Ez a gyerek furcsa", mondja
a tanár, félresimítva fénylő haját.
"Nem tudom, hol jár".
Valóban, amolyan,
a zsiráfok módján csendes gyerek:
fülei valami olyasmire hangolódtak
amit mi nem is hallunk.
Álmos szemeit felém fordítja -
csokoládé barna színűek
hosszú, rendkívüli szempillái vannak -
ahogy egy kagylót adok kezébe,
hogy legyen miről írnia,
tudod, hogy koncentrálhasson valamire.
Hirtelen, csendesen,
a költészet rejtelmes módján
egyszerre
ő a kagyló,
benne van,
szíve feltelik vele.
Ó, Kagyló, írja,
a gyíkokat égi táncra készteted
együtt a madarakkal.
Soha ne hagyj el engem, Kagyló.
Felolvasáskor
hangosan olvassa költeményét -
áhítattal,
szinte csak magának.
Az osztály félig lenyűgözve,
félig szégyenkezve hallgat.
A tanár a fejét rázza.
Én alig veszek levegőt.
Egy közűlünk, éneklem, egy közűlünk.
One of us
“That kid is weird,” says
the teacher, flipping her shining hair.
“I don’t know where he’s at.”
Indeed, he is quiet
in the way of a giraffe:
ears tuned to something we can’t hear.
He turns his sleepy eyes on me—
chocolate brown
with long, extraordinary lashes—
as I hand him a seashell:
something to write about, you know,
something to focus on.
Suddenly, silently,
in the mysterious way of poetry,
he is at
that shell,
he is in it,
his heart fills up with it.
O Shell, he writes,
you make lizards dance
in the sky with birds.
Never leave me, Shell.
During sharing time,
he reads his poem aloud—
reverently,
almost to himself.
Half the class is stunned,
half embarrassed.
The teacher shakes her head.
I am barely breathing.
One of us, I sing, one of us!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.