Tégla

Azon jár az agyam, hogy a rendszerváltás után hallottam, hogy állítólag minden egyetemi tanulócsoportban volt besúgó, aki rendszeresen beszámolt a csoporttársakról. Két dolog merül föl bennem időről-időre: az egyik természetesen, hogy a mi 17 fős évfolyamunkon vajon ki lehetett az? A másik: a mi 17 fős évfolyamunkból vajon hányan tarthatták/tarthatják rólam, hogy én voltam a tégla?

Most mindez annak kapcsán merült föl bennem, hogy a kulturkampf fokozódik. Olyan bértollnokok írnak lesajnáló cikket a fűrészpor-ízű balliberális irodalomról, akik maguk soha egy értelmes önálló gondolatot nem voltak képesek összehozni. Érdekes, hogy nem téglapor-ízről írnak. 

De hiszen ezt már átélte ez az ország egyszer. És akkor még nem is Aczél Györgynek hívták a művelődés teljhatalmú miniszterét, hanem Révai Józsefnek, és a jelenlegi, komcsigyerekből lett nagytőkés párttulajdonos-vezér méretével és köpcösségével összevethető, az Orbán család kommunista, megyei agitációs-propaganda tisztségviselőjének pártja jogelődjének mély növésű, fenékig érő homlokú titkára volt az ország vezetője.
Azt egy népfölkelés söpörte ki innen.

Apropo, téglapor. Próbáltak beszervezni. Annál az iparvállalatnál, ahol először dolgoztam. Semmit nem kellett aláírnom, hangulatjelentést kért tőlem a vállalat pártvezetése. Abban maradtunk (némi nyomásgyakorlás után, amely a lelkiismeretemre irányult), hogy majd időnként beszámolok a fiatalság hangulatáról. Valahogy (szerencsémre) sosem kérték számon rajtam a beszámolót. De talán megoldottam volna.

És most időről-időre azon jár az agyam, vajon hol gyűlnek az ilyen bejegyzéseimről készült jelentések, kivonatok, milyen pontrendszerben hol tartják nyilván lojalitásomat, már, ha nem tekintem a kopogtató cédula gyűjtéskori ívet, amelyre a szemem előtt - jó, kissé odébb mentek - vezették rá, hogy ellenségnek számítok, mert azt találtam mondani, hogy majd én beviszem ahhoz a párthoz, amelyikhez jónak látom. Ekkor már 2010-et írtunk. Ja, nem a szegfű, hanem a narancs (kicsit sárga, ma már barnul és penészedik, egyébként kicsit keserű, de a mienk) volt a cédulás-jegyzetelők óvodai jele.