Új útra

Új útra kellett volna
a lábnak lépni régen,
havas mezőkön fagyna
halálra most a szélben.
De nem kell nyílt mező már,
a senki bent is árva,
jeges szél otthon is vár,
s az ember, mint a lárva,
páncélt növeszt magára,
egy áthatolhatatlant,
és nem vár már csodára.
Fülére húzva paplant
csak néz a vak sötétbe,
mintha lenne lelke,
húzódva fal tövébe.
A szív halállal telve.