Félbehasadt kő voltam én,
nem volt számomra már remény,
hogy valaha is egész legyek,
mint egykoron a nagy hegyek.
De jött a tűz, megolvasztott,
ércből arannyá izzított,
és most belülről ragyog,
szinte már boldog vagyok.
Az izzó láva elborít,
de ragyogása felvidít,
a pernyét majd messze fújja a szél,
amikor dalol a szenvedély.
Ha halálnemet választhatnék,
hát ilyen izzásba halhatnék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.