vagy nem is csak egy van belőle talán,
ha már sorsom éteknek ott hagy
a keserűség terített asztalán.
Szívemen lakomázik folyton,
csak űr marad harapásai nyomán,
de fájdalmam versekbe fojtom,
és dalolok, mint egy részeg csalogány.
Nem tudok így élni boldog életet,
hisz' tépett szívben nem pislákol remény,
csak abban bízom, lesz, aki eltemet,
és a föld majd lágy lesz nékem, nem kemény,
a halál elmossa minden bűnömet,
ha majd elhevertem végül tenyerén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.