2018. július 12., csütörtök
Magyarország lesz a legélhetőbb ország
Varga Mihály szerint Magyarország 2030-ra Európán belül az 5 legélhetőbb ország közé szeretne tartozni.
Ennek pillanatnyilag a FIDESZ, és nevezetesen Orbán Viktor, valamint az ő rokoni-baráti köréből szerveződött pártmag a legfőbb akadálya. Hogyan is legyen "élhető" egy olyan ország, ahol 2 fő találkozása törvény szerint gyülekezésnek számít, ahol a csapból is személyek elleni kormánypropaganda folyik, ahol szögesdrót kerítések akadályozzák a szabad mozgást,
ahol a közalkalmazottakat és köztisztviselőket bírói felügyelet nélkül figyelhetik meg titkosszolgálati eszközökkel, egy éven belül nem több, mint 2 alkalommal, egy-egy alkalommal nem hosszabb, mint 30 napon keresztül éjjel-nappal, ahol 1000 fős cenzúra hivatalt hoznak létre az államigazgatás létszámcsökkentésének első lépéseként, ahol azt a törvényt, amelyik alaptörvény-ellenes, az alaptörvénybe írják, ahol a Széchenyi Terv részét képezi a közép- és felsőoktatás létszámcsökkentése, ahol kórházak és oktatási intézmények helyett stadionokra fordítják a fejlesztési pénzeket, ahol az ellenzéki újságokat megszüntetik, ahol az egyik TV csatornáról a másikra kapcsolva az ember gumibotot hajlítgató rendőrrel találkozik: "Mi van, nem tetszik az első csatorna?", ahol a nyugdíj megtakarításokat megvédik a tulajdonosaiktól, ahol a "ruszkik haza!" jelszóval politikussá vált fiatalember a Szovjetunió titkosszolgálati tisztjével
köt szövetséget, ahol a miniszterelnök nap-mint-nap elárulja gazdasági, politikai és katonai szövetségeseit, és diktátorokkal bratyizik, ahol szuperkórház programot indítanak évente, de patkányok potyognak a meglévő kórházak plafonjáról, és hetes hullákat találnak a kórházi wc-ben, ahol polgármester lehet egy nyíltan rasszista emberből?
KB félmilliónyian mindezt másként látják, és el is húztak innen a bánatba, de Vargának és haverjainak biztosan a legélhetőbb országok egyike marad, ahol ezután is bármit megtehetnek büntetlenül, akárcsak elődeik negyven éven át.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.