2018. július 6., péntek

Villamospálya-felújítás

Olvasom a cikket a Nagykörúti villamospálya felújításról.

Ami lejön belőle: a Tarlós-hivatal miatt kell idén nyáron ugyanazt a szakaszt felújítani, amelyet már tavaly nyáron is megcsináltak.
Ugyanis "új kézbe kerültek a közbeszerzések, és a Fővárosi Közbeszerzési KFT" nem tudott felnőni a feladatához. Az "új kézbe kerültek a közbeszerzések" természetesen eufemisztikus megfogalmazása annak a ténynek, hogy a Tarlós-vezette fővárosi tanács (hivatalos nevén: Önkormányzat) által
alapított (azaz önkormányzati tulajdonú) egy kft-t, amelynek a közbeszerzések ügyintézése lenne a feladata, és ez képtelen volt ellátni ezt a feladatot (az egyetlent, amire alapították).

Ez két kérdést vet föl: először is az alapító felelősségét a döntés megalapozottsága szempontjából, másodszor pedig a status quo-ró szóló folyamatos döntés megalapozatlanságáról: miért kell olyan gyakorlatot folytatni, amely káros? Hacsak nem a közérdeken "túli" okok miatt, ami az egész kormányt, és így minden neki parírozó önkormányzatot is mozgat.

Mellesleg én nyilván nem látom át az önkormányzat nagy ívű elképzeléseit a két milliós forgalmú tömegközlekedés szervezése tekintetében, csak feltűnik, hogy tavaly nyáron pont akkor nem volt használható a Nagykörút tömegközlekedése (a villamos), amíg a Hungária körúton, sőt a budai rakparton is építkezés folyt.
Idén a Nagykörút használhatatlansága mellett a 2-es villamos is használhatatlanná válik a nyilván bevételt hozó repülő bemutató miatt.
Persze megértem én, hogy a pénzt nyelő - mert nem hatékonyan működtetett - tömegközlekedés helyett profitábilisabb egy látványosságot rendezni, aki meg munkába menne, üljön autóba, menjen gyalog, vagy tegyen kerülőket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.